Nyilatkozatban méltatta kedden José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Sopron melletti páneurópai piknik 20. évfordulóját. Mint fogalmazott, az osztrák-magyar határon lezajlott esemény segített abban, hogy új irányt vegyen az európai történelem. Európaiak százai gyűltek ott össze 1989. augusztus 19-én, és a vasfüggöny rövid megnyitása hozzájárult annak végleges leomlásához, valamint Németország békés egyesítéséhez. Ez volt “a vég kezdete” Európa megosztottsága és a hidegháború számára – állapította meg.

Barroso elismerését fejezte ki mindazoknak, akik lehetővé tették a soproni áttörést, és utalt arra, hogy az egységes és szabad Európa reménye valósággá is vált, amikor tíz közép- és kelet-európai ország 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz.

A páneurópai pikniket egyszerű polgárok és politikai személyek egyaránt alakították, olyanok, akik nem csupán beszéltek, hanem cselekedtek is – hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke. Reményének adott hangot, hogy a soproni piknik szelleme a következő nemzedékekre is ösztönző erővel hat majd.
MTI, Felvidék Ma