Idén nyolcadik alkalommal szervezték meg a Gastro Fesztivált Kamocsán az OÁZA CAMP-ban, a rendezvény augusztus 7-én kezdődött, ahol az úgynevezett magyar sátrat, a Via Nova ICS és az Érsekújvári Rockszínpad közösen szervezte.

A Via Nova Ics sátorában fellépett a Kicsi Hang és a Kor-Zár együttes megzenésített versekkel. A Kicsi Hang vendégeként láthattuk a színpadon Emmer Pétert is, a fergeteges hangulatú koncert után a húszéves Kor-Zár együttestől régi számaik mellett a nemrégiben megjelent Az én falkám című albumról is több számot hallhattunk.
A Duna Színház két tagja: Szőllősy – Csáky Gergely és Dombóvári István léptek színpadra, a két fiatalember a Stand Up Comedy egyre népszerűbb műfajával szórakoztatták a közönséget, nagy sikerrel.
A humor után, ismét a zenéé volt a főszerep. A mezőkövesdi Transnomad együttes majd a Vonós párbaj adtak koncertet.
A Via Nova Ics szerpelése nem ért ezzel véget a fesztiválon, hiszen a főzőversenyre is beneveztek. A fesztiválon ugyanis a koncertek mellett a főzőtudomány lép előtérbe, 8 kategóriában kb. 200 csapat méri össze “bográcsos” tudását.
A magyar programok pedig Fenyő Miklós, a Friends együttes és az Érsekújvári Rockszínpad fellépésével folytatódtak szombat este.

Képek a rendezvényről itt láthatók.

Felvidék Ma