Ennek az autónak a gyökerei egésze a Daewoo Nubiráig nyúlnak vissza. Aztán a Daeweoóból Chevro-lett, a Nubirából pedig Lacetti; ez a modell próbált kihasítani valamicskét az alsó középkategória zsúfolt piacából. Majd sorra elbúcsúztak a Daewoóra emlékeztető régi nevek (Matiz, Kalos, Leganza), és jöttek a Chevy-utódok (Spark, Aveo, Epica). A Lacettit leváltó Cruze eddig az utolsó ebben a sorban; a név állítólag a békés utazást, méltóságteljes vonulást jelentő „cruise” szóból ered.

A képek kattintással nagyobb méretben is megtekinthetők

Alaktan
Ha egy modellváltáskor a név is megújul, ott általában az elődből kő kövön nem marad – lásd például a Ford Escortot és Focust. Ebben az esetben is pontosan így történt. A Cruze nemcsak alapjaiban új autó, hanem egyben az első Chevrolet, amely teljes egészében a Daewoo-korszak után született. Jóval hosszabb (+30 cm) és „terpesztősebb” a Lacettinél (nyomtáv elöl + 6,4, hátul +7,8 cm), ami eleve más arányokat jelent. Tervezésekor dinamikus külsőre törekedtek, ezért fedezhető fel itt-ott a négyajtós Mazda3, Mitsubishi Lancer, Ford Focus, vagy – főleg hátulról – a Honda Civic Sedan némely stílusjegye. Koppintásról azonban szó sincs, az összkép mindenképpen eredeti. Például az elülső maszk, amelynél szebbet Chevrolet a Daewoo-korszak óta nem viselt… Ha nagyon akarjuk, még a 10 méretosztállyal nagyobb Chrysler 300C-t is eszünkbe juttathatja …! A 17 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák a tesztelt legmagasabb LT szereltségi fokon alapárasak.

Belvilág
Beülve kifejezetten kellemes környezet fogad, esztétikus műszerfallal és jégkék megvilágítású órákkal-kijelzőkkel. Külön dicséretet érdemel a szép kormány, amelyet magasságban és tengelyirányban is lehet állítani. A vezetőülés szokatlanul mélyre ereszthető, nem gond az ideális üléspozíció kialakítása. Az anyagminőség sokkal jobb, mint amire a kocsi árából következtetni lehetne. Az ülések kellően kényelmesek, elöl-hátul középső kartámasszal, elöl jó oldaltartással; a tesztkocsi bőrgarnitúrája azonban feláras volt. A hátsó helykínálat alul (térdhely) kielégítő, felül a fejteret picit korlátozza a dinamikus ívű tető. Igaz, kizárólag a 180 centiméternél magasabbak utasok esetében. Belső kacattartóból van elég, a koffer viszont csak átlagos. További hátrányai, hogy csukásakor a zsanérok bemásznak a bőröndök közé, illetve hogy a fedél belsején nincs semmiféle süllyesztett markolat vagy fül.

Az országúton
A jobbik hírrel kezdjük: nagyon jó a kocsi alváza. Lényegében a General Motors legújabb, Delta nevű padlólemezéről van szó, amelyet elsőként a Cruze kapott meg, és csak másodikként az új Opel Astra. Az autó rendkívül stabil, kiválóak a kanyarvételi tulajdonságai, és ha ennek ellenére picit túlhajtjuk a dolgot, közbelép a szériatartozék ESC rendszer. A rugózást is nagyon jól eltalálták, kiváló kompromisszum a sportos és komfortos között. A kétliteres dízelmotor viszont – kettős életet él. Pontosabban, ezek közül csak az egyiket éli, mert1500 fordulat alatt inkább holt, mint eleven. Tekintélyes erőpotenciáljából itt szinte semmit nem érezni; nyomjuk a gázpedált, és alig történik valami. Kétezernél azonban egy hördülést hallunk a motorházból – és mintha autóstul farba rúgtak volna bennünket. Egyszeriben ott terem valahonnan a 320 newtonméter, és innentől bő négyezerig egy lokomotívként húzó dízelmotor fölött rendelkezünk. De 2000 fordulat alá – főleg magasabb sebességfokozatban – nem tanácsos engednünk, mert akkor kezdhetünk mindent elölről…

ADATLAP  
Hengerűrtartalom: 1991 cm3
Teljesítmény: 110 kW (150 LE)/4000min-1
Nyomaték: 320 Nm/2000min-1
Sebességváltó: ötfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség:  210 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 8,7 s
A csomagtér űrtartalma: 450 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 7/4,8/5,6 l/100 km
Ár: 18 700 euró (563 356 korona)
Az alapmodell ára: 12 750 euró (384 106 korona)

Vas Gyula (A szerző felvételei)