Csáky Pál: Európát – a fejekben is!

(Két videóval kiegészítve!) Csáky Pál beszéde Dunaszerdahelyen, 2009. szeptember1-jén, a Kiállunk a jogainkért elnevezésű tiltakozó nagygyűlésen.
Kedves Barátaim!

Rám hárul a feladat, hogy megpróbáljam összegezni, miért volt szükség erre a nagygyűlésre, s mit akarunk üzenni innen, Dunaszerdahelyről.
A fő probléma az, kedves barátaim, hogy Szlovákiában a dolgok sajnálatos módon félrecsúsztak. Szégyen, hogy 20 évvel 1989 után újból a regnáló hatalom antidemokratikus praktikái ellen vagyunk kénytelenek tüntetni. Ez Szlovákia szégyene, de Európa szégyene is. Az elmúlt két évtizedben nem erről volt szó, nem arról, hogy egy szocialista diktatúra utáni nemzeti elnyomás, a nacionalista intolerancia korszaka dől ránk.

Húsz évvel ezelőtt mi, magyarok hoztuk létre ebben az országban az első nem kommunista politikai szerveződést annak reményében, hogy végre szabadon, valódi demokratikus viszonyok között élhetünk.

Az elmúlt húsz évben mindig is a demokratikus döntések, az ország érdekében megtett lépések, és az euroatlanti integráció oldalán voltunk.

Nélkülünk 1991-ben nem lehetett volna leváltani az akkori miniszterelnököt, nélkülünk nem jöhetett volna létre és nem maradhatott volna fenn 1991-92-ben a Čarnogurský-kormány.
1992-ben korrektül viszonyultunk az új állam létrejöveteléhez is. Nem támogattuk Csehszlovákia szétverését, mert az 1992-es választásokon egyetlen párt sem kapott erre felhatalmazást, ugyanakkor elmondtuk és be is tartjuk, hogy törvénytisztelő állampolgárai leszünk és vagyunk a Szlovák Köztárságnak. Ez viszont nem azt jelenti, hogy akár egy pillanatra is elfogadnánk azokat az idejétmúlt nacionalista igyekezeteket, amelyek másodrendű állampolgárt szeretnének belőlünk faragni. Ez eddig sem sikerült, s ezután sem fog menni, ezt visszautasítjuk.
Megfélemlíteni sem hagyjuk magunkat, a nyelvrendőr és a pálinkába áztatott politikusok ajnározása nem a mi szégyenünk. Mi nem a Marsról csöppentünk ide, mögöttünk itt történelem van, s mi egyértelműen letettük a garast 1993 után is minden döntéshelyzetben.

Mečiar második leváltása és a Moravčík-kormány létrejövetele sem valósulhatott volna meg nélkülünk. A jó oldalon álltunk 1994-98 között is, amikor szintén nem volt könnyű magyarnak lenni ebben az országban. De minket akkor sem lehetett megtörni, s most sem lehet: mi ugyanis történelmi nép vagyunk, s a történelem megedzett bennünket.

1998 után két demokratikus kormány nem működhetett volna nélkülünk. A kormányzásunk nem csupa sikertörténet, mint ahogy egyetlen kormányzás sem az – de vállalható. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a legmagasabb posztokon is részt vállalni az állam irányításából, képesek vagyunk felelősséget vállalni a legkomolyabb társadalmi folyamatok lemenedzseléséért is. Azt viszont akkor is elmondtuk, most is megismételjük: számunkra elfogadhatatlan a szelektív demokrácia. Demokrácia a szlovákok számára és valami gumicsont a magyaroknak. Ebből nem kérünk.

Bizonyíthatóan mi mentettük meg a 2003-as népszavazás eredményességét, amikor az EU-ba való belépésről kellett dönteni. Akkor jók voltunk, ilyenkor kellünk, s amikor európai szintű nemzetiségi jogokat akarunk, akkor már fanyalog bárki is?

Levezényeltük az EU-ba való belépést, azért is, hogy mindenkit rádöbbentsünk arra, hogy az európaiság azt is jelenti, hogy belül változok, belül válok olyanná, hogy tisztelem és elfogadom a másikat, annak értékeit is. Mi ugyanis csak együtt lehetünk gazdagok, csak együtt van esélyünk a felemelkedésre.

Mi tiszteljük és szeretjük anyanyelvünket, amint tiszteljük mások nyelvét és kultúráját is. Az európai civilizáció ott kezdődik, hogy ezt az elvet mindenki, a többségi nemzet is magáévá teszi, és alkalmazni fogja.

Brüsszelbe és Strasbourgba azt szeretnénk üzenni, hogy a struccpolitika, a fejek homokba dugása semmit nem old meg. Európa a szabadságjogok kiteljesítésén áll vagy bukik, s ha siketen elfordulna a mi problémánktól, csak kételyeket ébresztene közös jövőnket illetően. 2009 nem a nyelvi diktatúra, hanem a többnyelvűség kiteljesítésének éve az EU-ban. Ezt mindenki tudja, csak épp a szlovák kormánykoalíció süket és értetlen ebben az ügyben? Mi Európát akarunk, Szlovákiában is, a fejekben is.

Bejelentem tehát, kedves barátaim, hogy az eddig összegyűlt több tízezer tiltakozó ívet, amit a Pátria Rádió megmentéséért és a készülő nyelvtörvény ellenében összegyűjtöttünk, szeptemberben az Európai Parlament petíciós bizottsága elé visszük. Köszönjük, hogy aláírásaikkal támogatták közös ügyünket, s aki még ma is csatlakozni kíván a petícióhoz, azt a bejárati részen megteheti. A Pátria Rádió esetében komoly sikert értünk el, bár a probléma még nincs teljesen megoldva. A nyelvtörvényt azonban szégyenletes formában fogadták el, s mi ezt a kérdést az ősszel megnyitjuk minden európai és világfórumon. Megragadom az alkalmat, hogy tájékoztassam önöket arról, hogy az EBESZ kisebbségi főbiztosa holnap fogadja az MKP küldöttségét Hágában.

Senki nem csodálkozhat azon, hogy így cselekszünk, mi ebben az érzékeny helyzetben is korrekt módon járunk és jártunk el. Itt van a levelem, amelyet május 17-én küldtem el Robert Fico miniszterelnöknek, amelyben figyelmeztettem őt a készülő nyelvtörvény hiányosságaira, s tárgyalásokat kértem az ügyben. Itt a levél, amelyet a külügyminiszternek és a kulturális miniszternek küldtem 17 pontban összefoglalt kifogásainkkal. A két miniszterrel tárgyaltunk is, sovány részeredmények születtek csak. Azt is kértük, hogy küldjük el ezt a törvényt a Velencei Bizottságnak, európai normakontrollra. Kértük, halasszuk el a szavazást őszre, s folytassuk a tárgyalásokat, bevonva a folyamatba az Európa Tanács és az EBESZ szakértőit. Kérésünket nem fogadták el – így most mi szabadon, ebben a helyzetben is a szlovákiai magyar közösség érdekeinek megfelelően fogunk eljárni kül- és belföldön: mert minket önök ezért küldtek a politikába. Nem azért, hogy közülünk bárki a szlovák kormánykoalíció igényeinek és elvárásainak akarjon megfelelni.
2009-ben ezen az összejövetelen fel kell tennünk az alapkérdést is: milyen Szlovákiát, milyen Közép-Európát és milyen EU-t akarunk? Kedves szlovák demokraták, hányan vagytok – s főleg mi a válaszotok erre a kérdésre?

Mindannyian tudjuk, a bigott, primitív nacionalizmus nem járható út, csak szégyent hoz mindenkire. Mindannyian tudjuk, van ennek a kormánynak egy rossz szelleme, amely olyan zuhanórepülést gerjesztett az elmúlt három évben, hogy az 14 évre visszavetette ennek az országnak a társadalmi-politikai klímáját. Az elfogadott nyelvtörvénynek nemcsak az írott paragrafusaival, hanem a szellemiségével van a nagyobb baj. Bepréseli, visszahozza a társadalomba a bizalmatlanságot, a primitív magyarellenességet, a teljesen fölösleges feszültségeket. Kinek az érdeke ez, mert a miénk biztos, hogy nem. A szlovákiai morális mélyrepülés újabb szomorú lépcsőfoka ez a törvény, egy olyan társadalomban, amely cinikus vállrándítással veszi tudomásul a kormánykoalíció második legbefolyásosabb politikusának sorozatos excesszusait, az újra virágzó korrupciót, az igazságszolgáltatás bukdácsolásait. Ki lehet büszke egy olyan országra, amelyet inkompetens és korrupt elit vezet?

4-8 évvel ezelőtt jobb volt ebben az országban élni, mert az SZNP parlamenten kívüli párt volt – ott lenne most is a helye. Ám a miniszterelnök nem moshatja a kezét alibista Pilátusként: ő lépett velük frigyre, ő emelte őket piedesztálra, ő és párttársai idomulnak egyre inkább hozzájuk és versengenek velük a primitív nacionalizmus aknamezőin.

Ők riogatnak velünk, magyarokkal és politikai képviseletünkkel, az MKP-val sokakat, megpróbálva ezzel is szégyenletes módon kiskorúsítani a szlovák társadalmat, hatalmi pozíciókból ásni a szakadékokat magyarok és szlovákok közé. Ezt is el kell ma utasítanunk, s újból el kell mondanunk, hogy tőlünk nem félni kell, velünk meg kell egyezni. A két út, amely előttünk áll, világos koordinátákkal bír.

Az egyik a buta magyarellenesség, a nemzeti bezárkózás, a durva intolerancia útja. Olyan szégyenfoltok szegélyezik ezt az utat, mint Malina Hedvig esete, amely ügyben szégyenletes módon, magát teljesen lejáratva a rendőrség után most az ügyészség próbálja meg bizonygatni a feketéről, hogy az fehér – ahelyett, hogy kimondanák, hibázott a rendőrség, a belügyminiszter és a miniszterelnök is, nem mondtak igazat, megpróbálták és megpróbálják félrevezetni azt, aki hagyja magát félrevezetni.
Szégyenfolt az is, ami ebben a futballstadionban történt 2008 őszén. Bűntelen szurkolók ellen indokolatlanul, brutálisan fellépni szintén nem európai viselkedés, nem létező videofelvételre hivatkozni pedig hazudozás és mellébeszélés. Ezért is bocsánatkérés jár, s az összecsapás szenvedő alanyának, Lengyel Krisztiánnak anyagi és erkölcsi kártérítés.
S mindez nem elég, most jönnek a nyelvrendőrök? Jönnek a feljelentgetések, a lelki beteg nemzeti aktivisták, akik az ötvenes évek beteg retróját akarják visszapasszírozni az egyik EU-tagállam társadalmába?

Ezt visszautasítjuk, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Az MKP figyelemmel fogja kísérni a nyelvtörvény végrehajtását, kérjük, hogy minden jogsértést, minden bántást jelezzenek nekünk.

De van más út is, barátaim. Ezt is üzenjük innen mindenkinek, aki hajlandó meghallani a szavunkat. Miniszterelnök úr, azt kell csinálni, amit az EBESZ főbiztosa javasol. Visszavonni vagy megváltoztatni az államnyelvről szóló törvényt. Rehabilitálni a szlovák nyelvet, visszaadni méltóságát, dekriminalizálni hogy a nyelv ne lehessen bigott feljelentgetők hatalmi eszköze. Még mindig nincs késő, mi készek vagyunk a tárgyalásokra. A kifogásaink 17 pontban ott fekszenek a kormány asztalán.

Meg kell erősíteni a kisebbségi nyelvek használatának törvényi garanciáit – ezt is javasolja a főbiztos. Elfogadni végre az Európa Tanács javaslatait a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartája alkalmazására, amelyet a szlovák parlament ratifikált. Magyarán: tartsa már be végre a szlovák parlament a saját európai ígéreteit.

S igenis, igaza van a főbiztosnak abban is, hogy kell egy törvény, amely átfogó módon rögzíti a kisebbségek jogállását és lehetőségeit Szlovákiában is. Ne feledjük: Szlovákia az EU olyan állama, ahol az egyik legmagasabb a kisebbségi közösségekhez tartozók számaránya. Jogállami viszonyokhoz méltó megoldás tehát, hogy helyzetünket, jogainkat törvény rögzítse.
Az MKP két évvel ezelőtt letette az asztalra a magyar és a szlovák nép kiegyezését célzó nyilatkozattervezetét is, amely honlapunkon hozzáférhető. Ma is meggyőződéssel valljuk, kiegyezésre szükség van, de csak a kölcsönös és őszinte – ismétlem: kölcsönös és őszinte igyekezet és tisztelet alapján. Bennünk a szándék erre megvan.

A visszafelé vezető utakat pedig elutasítjuk – mint ahogy elutasítjuk néhány volt kollégánk napjainkban tapasztalható igyekezetét is. Csendben mondom: ha valakinek zavar van a fejében, azt még nem szükséges feltétlenül óriásplakáton hirdetni. Mert szerintünk fontos az orvos nemzetisége, s főleg az, hogy tudjon a beteggel annak anyanyelvén kommunikálni. A modern gyógyászattan épp azt mondja, hogy az orvos és a beteg kötött kialakult bizalmi viszony már legalább fél gyógyítás. Nekem nagyon nem mindegy, hogy a gyerekeimet egy magyarul nem tudó orvos – vagy pedig egy közülünk való, kellő empátiával bíró, magyarul is tudó, szakmailag is jól felkészült orvos fogja gyógyítani. S így vagyok a tanítóval is, meg az iskolával is, a polgármesterrel is, meg az egyéb szolgáltatókkal is. Nekünk bizony az kell, hogy a mi fiataljaink képzettek legyenek, itthon maradjanak, s közösségünket szolgálják. Nekünk kiművelt magyar fők kellenek az élet minden terén, mert ez így természetes, ez így demokratikus, ez így európai.

A mi embereinknek nem maszlagokra, hanem nyugalomra és valódi biztonságra van szükségük az élet minden területén, hogy gazdagodjanak, boldoguljanak, és nyugodtan élhessenek saját és őseik szülőföldjén. Jövőre olyan kormányt kell tehát választanunk Szlovákiában, amely tisztelni fogja az ország minden polgárát, egyenrangúan kezelni az ország minden régióját. Igen, tisztelni a magyarokat is, a mi Dél-Szlovákiai szülőföldünket is.

Ezért kellett ma összejönnünk, kedves barátaim, hogy a szakmai hozzászólások mellett ezt a politikai üzenetet is megfogalmazzuk. Nem mások ellen: magunkért. Ez nem a szlovák nép elleni összejövetel. Ez a butaság és a rosszakarattal szembeni tiltakozás nagygyűlése. Mert mi magyarok, nemcsak büszke, szabad emberek vagyunk, hanem korrekt demokraták is. Ám senki ne feledje: mi csak azt tudjuk tisztelni, aki minket is megtisztel.

Kapcsolódó írás:
A dunaszerdahelyi nagygyűlés összefoglalója