Robert Fico kormányfő önálló energetikai minisztérium létrehozását fontolgatja. Amint azt a kormányfő az Európa Tanács nem formális találkozója után tartott sajtótájékoztatón kijelentette, az új minisztérium valamely minisztériumok összevonása árán jöhetne létre. A szlovák kormányfő utalt arra, hogy a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot össze lehetne vonni, ugyanakkor más területek megerősítést igényelnek, és ide tartozik Fico szerint az energetika. „Lehetséges, hogy valamelyik tárca megszüntetése árán létrehozzuk az erős energetikai minisztériumot, amely az összes, az állam szempontjából fontos energetikai területet felügyeli majd” – jelentette ki az elképzeléssel kapcsolatban Fico.

Az egyes minisztériumok összevonásának vagy megszüntetésének pontos terve az év végéig lesz ismert. Ján Počiatek pénzügyminiszter a kormány szerdai ülése után kijelentette: már most világos, hogy bizonyos minisztériumoknak fölösleges önállóan működniük. Počiatek ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan mely minisztériumokat érintené az összevonás, és hogy ezzel mennyit tudna megtakarítani az állami költségvetés. Mindössze annyit árult el, hogy milliárdos nagyságú megtakarításokról van szó.

Felvidék Ma, aktuálne.sk