Kudarcnak nevezte a magyar és a szlovák miniszterelnök szécsényi találkozóját az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt szerint Robert Fico „felmosta a padlót” Bajnai Gordonnal. Németh Zsolt azért tartja kudarcnak a megbeszélést, mert a miniszterelnökök által elfogadott dokumentumban nem szerepel Szlovákia bocsánatkérése Sólyom László államfő „kitiltásáért”, valamint az sem, hogy Magyarország a további együttműködés feltételének tekinti a szlovák államnyelvtörvény módosítását.

SZDSZ: új kerekasztal kell

Kevés kézzelfogható eredményt hozott Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki találkozója – közölte az SZDSZ kül- és nemzetpolitikai kabinetje.

A közlemény szerint a párt ebben a helyzetben kerekasztal összehívását kezdeményezi magyarországi és szlovákiai tudósok, művészek, értelmiségiek, véleményformálók – beleértve a magyarországi szlovákokat és a szlovákiai magyarokat is – részvételével. A kerekasztal feladata „a helyzet normalizálására vonatkozó” ajánlások megfogalmazása lenne.

KDNP: nem tv-show kell

Rétvári Bence szerint az egész találkozó olyan hangvételű volt, mintha Magyarország tiltotta volna ki a szlovák államfőt, és mintha a magyar parlament fogadott volna el a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó törvényt. Mintha mindkét félnek egyenlő felelőssége lenne a viszony megromlásában, holott egyáltalán nincs így, a szlovák fél barátságtalan magatartása és lépései vezettek a mára kialakult helyzethez – fejtette ki a KDNP-s politikus.

Nem közös tévéshow-n kell megállapodni a leendő együttműködésről, hanem a nyelvtörvényt kell visszavonni Szlovákiában, a felvidéki magyarság számára csak ez a biztos – közölte Rétvári Bence.

MDF: eredménytelen találkozó

Nehéz eredményesnek minősíteni a két miniszterelnök találkozóját, mert bár a 11 pontos közös nyilatkozat számos, a kétoldalú kapcsolatokban kiemelten fontos kérdést tartalmaz, a mostani feszültség okairól, az azokat előidéző szlovák politikáról nem esik bennük szó – áll az MDF közleményében.

Magyarországnak a továbbiakban is minden két- és többoldalú fórumon határozottan ki kell állnia nemzeti érdekei mellett, s ennek része az, hogy felhívjuk a figyelmet a szlovák államnyelvtörvény európai értékekkel ellentétes voltára és annak visszavonását követeljük.

Sólyom még gondolkodik

A miniszterelnök tájékoztatni fogja a köztársasági elnököt a magyar-szlovák kormányfői megbeszélésről, és Sólyom László államfő csak ezt követően alakítja ki álláspontját – mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI-nek csütörtök este.

Felvidék Ma, FN