Immáron kilencedszer vághatnak neki a régi és új hídfutók a hagyományos Esztergom és a Párkány között megrendezett Mária Valéria Hídfutásnak. A nemzetközi verseny szeptember utolsó szombatján, ezúttal 26-án rajtol el. Előnevezni még szeptember 24-éig lehet ingyenesen. A nemzetközi versenyt a híd újjáépítésének évében, 2001-ben rendezték meg elsőként a két Duna-parti város között, azóta pedig már hagyománnyá vált és minden évben a futás népszerűsíté­sének, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápo­lásának jegyében zajlik le ez a megmérettetés. A rendezvény már annyira népszerű lett, hogy diákok, szülők, amatőrök és profik egyaránt részt vesznek rajta, tavaly már több mint ezerhatszázan futották le a négy kilométeres távot a Nagy-Duna sétány­ról indulva a párkányi Vadas fürdőig.
A versenyre érdemes előze­tesen nevezni, ez ugyanis díjtalan, míg a helyszíni nevezés ezer forint. Előnevezni szeptember 24-én 16 óráig lehet a www.hidfutas.eoldal.hu weboldalon ingyenesen, valamint a verseny napján 10 és 12 óra között a Pézsa Tibor sportcsarnok­ban, amelyért viszont már ezer forintot kell fizetni. A tavalyi hídfutáshoz hasonlóan idén is chipes rendszerrel mérik a versenyzők idejét, melyekért a résztvevőknek fejenként ezer forintot kell letétbe tenniük, ám ezt a futam végén mindenki visszakapja a chip ellenében. A verseny hat korcsoportban 13 órakor rajtol a Mária Valéria híd alól, majd a futók egy szi­getkör után térnek rá a hídra, és Párkány főterén keresztül futnak el a Vadas fürdő­ben kijelölt célig.

Az eredményhirdetésen 14 óra 30 perckor a szervezők nemcsak a helyezetteket jutalmazzák, hanem a rajtszámok alapján tombolahúzást is tartanak, melyen értékes ajándékokat sorsolnak ki, így például egy teniszbérletet, egy sétarepülést és egy ajándék hosszú hétvégét is. A hagyományok szerint ráadásul idén szintén díjazzák az iskola létszámá­nak arányában a legtöbb tanulót beneve­ző intézményeket, akik értékes sportszervásárlási utalványt kapnak. Az iskoláknak szintén szeptember 24-ig kell jelezniük részvételi szándékukat, valamint elküldeni az önkormányzat tanügyi irodájába, vagy Szerencsés Tamásnak az intézményvezetők által aláírt, iskola létszámát igazoló papírt is. További információ kérhető a 30/449-0210-es telefonszámon este 17-20 óra között.

Hídlap, Felvidék Ma