Európa ne csak szavakban, hanem a valóságban is támogassa a jogegyenlőséget – követelte Szájer József, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának vezetője azon a keddi tüntetésen, amelyet Szlovákia brüsszeli nagykövetsége előtt rendeztek a brüsszeli Magyar Hullám közéleti társaság szervezésében, a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozás jegyében.
Szájer közölte, hogy a Civil Összefogás Fórum petícióját még ezen a napon átadja José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének.
A fideszes politikus “Európa szégyenének” nevezte az életbe lépett szlovák törvényt, és felhívta a figyelmet arra, hogy az számos alapvető jogot tipor sárba, így a szólásszabadságot, az anyanyelvhez való jogot és az önrendelkezés jogát. Mint mondta, szeretnék hallani ebben a kérdésben Barroso hangját, valamint Leonard Orban, a nyelvi sokszínűségért felelős EU-biztos, valamint Jacques Barrot, a szabadságjogokért felelős EU-biztos hangját.
Szájer kilátásba helyezte, hogy amíg Szlovákia nem vonja vissza a törvényt, addig egyetlen olyan felszólalásuk sem lesz az Európai Parlamentben, amely erről az ügyről ne emlékezne meg. Felszólította a szlovák civil társadalmat, hogy lépjen fel a jogszabály ellen. Hangsúlyozta, hogy nem az együtt élni akaró békés szlovákokkal van bajuk, hanem az őket összeugratni akaró vezetőikkel.
A szlovák parlament június végén fogadta el az államnyelvtörvényt szigorító módosítást. A szeptember elsején hatályba lépett jogszabály egyebek mellett arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet, akár ötezer eurós pénzbírsággal büntethetik.
A brüsszeli tiltakozó rendezvényen mintegy 50-60-an vettek részt, és jelen voltak mind néppárti, mind szocialista, mind jobbikos EP-képviselők.

Felvidék Ma