A KIA Motors zsolnai üzemében ma és holnap, azaz két napra leállítja az autók gyártását a csökkenő megrendelések miatt, ám a motorgyártás ezeken a napokon sem szünetel. Mindezt a ČTK hírügynökséggel a gyár szóvivője, Dušan Dvořák közölte. A KIA Motors Slovakia zsolnai üzemében a tavalyi évben több mint 200 ezer új gépkocsit gyártott, ami azt jelenti, hogy a gyár termelése éves összehasonlításban 38 %-kal nőtt. Az év elején azonban az autógyárat elérte a válság szele, aminek következtében kénytelen volt csökkenteni a gyártást. Az eredeti tervek szerint a KIA-autógyár körülbelül háromezer embernek adott volna munkát, és nagyjából évente 300 ezer új gépkocsi gördült volna le a gyártósorról.

ČTK, Felvidék Ma