A munkanélküli juttatások kifizetésének időtartamát azért nem emelték 6 hónapról 8 hónapra, mert még nem ért véget a szociális partnerekkel való tárgyalás, és még mindig keresik a pénzt- mondta el Viera Tomanová szociális és munkaügyi miniszter a Markíza televízió Testre szabva című műsorában.

Július Brocka (KDH) szerint azonban a kormánynak azonnal meg kellene hosszabbítania ezt az időtartamot. Úgy véli, ez csak egy kis intézkedés, mellyel azonban enyhíteni lehet a gazdasági válság hatásait. Tomanová emlékeztetett, hogy az előző kormány csökkentette 12 hónapról 6 hónapra a juttatás időtartamát.
Brocka szerint Szlovákiában nem csak a válság hatására vesztik el munkájukat az emberek, a kormány értelmetlen intézkedései is szerepet játszanak ebben. Elmondása szerint jelenleg Szlovákiába érkezik a legkevesebb külföldi befektető a térség országai: Magyarország, Csehország és Lengyelország közül. Brocka hét százalékponttal csökkentené a járulékokat, mivel ez nagy terhet jelent a munkáltatók számára, akik úgy döntenek, elbocsátják alkalmazottaikat. „Mit tesz ez a kormány? Csak növeli a terheket“ – jelentette ki a politikus. Szerinte a Fico-kormány emelni akarja a minimálbért, de ez nem ér sokat, mivel a munkáltatók elbocsátják az embereket, akik így nem éreznek az emelésből semmit. Tomanová szerint elfogadhatatlan a járulékcsökkentés, szerinte Brocka „valótlan dolgokat mond“. Úgy véli, hogy a társadalombiztosítási rendszer nem bírná el a járulékok csökkentését.

Felvidék Ma. VZS