A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete és a Tompa Mihály Alapiskola minden érdeklődőt szeretettel vár a Bocskai-emlékkiállításra, melynek ünnepélyes megnyitója 2009. október 19-én 11.30 órai kezdettel lesz a nyugat-lakótelepi épületben. A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete még idén februárban hirdette meg az Emlékezzünk Bocskai Istvánra című pályázatot, melyre a 8-15 év közötti korosztály adhatta le pályamunkáját, melyben a fejedelmet illetve korát idézték fel. A pályázatba bekapcsolódtak a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola és a Tompa Mihály Református Gimnázium, a Magán Középiskola és a feledi Szombathy Viktor Alapiskola tanulói. A zsűri, melynek elnöke a Tompa Mihály Alapiskola történelem-magyar szakos tanára, Angyal László volt, három kategóriában három-három alkotás díjazott. Az oklevelek és a könyvjutalmak átadására az ünnepélyes megnyitón kerül sor október 19-én. Minden, a pályázatba bekapcsolódó tanuló emléklapot és Vörös Ilona: Nevelésről mindenkinek című könyvét kapja meg. A könyveket a balogvölgyi szervezet az Energia Alapítvány, a Polgár Info Egyesület, a budapesti Egyesült Magyar Ifjúság és a Bástya Egyesület jóvoltából ajándékozza. A pályamunkákból a VI. Rákóczi Alkotótáborban, mely 2009. július 18-21-e között valósult meg Rimaszombat határában Gernyő-pusztán, a cserkészek Varga-kútjánál, már készült egy rögtönzött kiállítás, amikor a táborlakókból, vezetőkből és előadókból álló zsűri kiválasztotta a legjobb munkákat. Most októberben, a Bocskai István fejedelem által vezetett, 405 évvel ezelőtt elkezdődött első Habsburg-ellenes felkelés előtt is tisztelegve, mintegy két hétig lesz majd megtekinthető az emlékkiállítás az iskola nyugat-lakótelepi könyvtárában.

Felvidék Ma, Balogvölgyi Polgár Info-HE