Pozsony egy közelmúltban hozott kormánydöntés alapján egymillió H1N1-es vírustörzs elleni vakcinát vásárol. A szlovák illetékesek ennek alapján tárgyalásokat kezdtek a gyártókkal a szállítási lehetőségekről, azok időpontjáról és az oltószer áráról. Egészségügyi források szerint ha minden jól megy, akkor az első vakcinák februárban érkeznek meg Szlovákiába, s azt követően haladéktalanul megkezdődhet az oltás is. A hatóságok a lakosság mintegy 20 százalékának beoltásával számolnak.

Lenka Sramková, a pozsonyi Közegészségügyi Hivatal szóvivője újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy az oltásnál elsőbbséget fognak élvezni a egészségügyben dolgozók, a várandós nők, a krónikus- és cukorbetegek, a gyerekek, a csecsemők és a stratégiai fontosságú vállalatok alkalmazottai. Az új vírustörzs elleni szérum hatékonyságát a szlovák szakértők szerint csak a gyakorlat, a jövő mutathatja meg.

Felvidék Ma, mti