A volt szlovák külügyminiszter szerint Szlovákia és Magyarország vitájának kiéleződése a nyelvtörvényről mindkét állam jó hírének kárt okozott. “Az Európai Unióban az a benyomás alakult ki, hogy valamiféle rendkívüli csodabogarakról van szó, akik szomszédos országokként nehezen keresik az utat a probléma megoldásához” – jelentette ki Ján Kubiš abban az interjúban, amelyet a Pravda című független pozsonyi napilap közölt pénteken. Úgy véli: Szlovákiának a nemzetközi fórumokon ugyan sikerült megvédenie a nyelvtörvényt, de politikai szempontból nem mindig járt el százszázalékosan.

“Meg kell jegyeznem, hogy Szlovákia nem volt képes már az előkészítés idején kialakítani a megfelelő érvrendszert a törvény indoklására” – mutatott rá Kubis, aki januárban önként távozott a szlovák diplomácia éléről, és az ENSZ-ben vállalt feladatot.
A Szécsényben tartott szlovák-magyar kormányfői találkozót a diplomata pozitívan értékeli. “Olyan szükséges közös jelzést adtak le, hogy képesek vagyunk tisztázni a dolgokat, és képesek vagyunk eltávolítani az akadályokat” – jegyezte meg Kubiš.

Ami Sólyom László révkomáromi látogatásának megakadályozását illeti, úgy látja, hogy a szlovák fél helyesen járt el. Megjegyezte: talán meg lehetett volna próbálni az európai uniós partnerek bekapcsolását a magyar fél meggyőzésébe arról, hogy tekintsen el a látogatástól. “Az unió többi állama így üzenetet küldhetett volna Magyarországnak, hogy elnökének ez az útja csak a kapcsolatok kiéleződéséhez járulhat hozzá” – vélte a diplomata. “Szlovákia helyesen járt el, amikor az adott helyzetben meghúzta a piros vonalat” – szögezte le Kubiš.
FN, Felvidék Ma