Átalányalapú kártalanítást kérhetnek a légi társaságtól azok az utasok, akik végső célállomásukat az előre tervezett érkezési időhöz képest három, vagy több órával később érik el, amennyiben a késést nem rendkívüli körülmények okozzák – mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság. Az állásfoglalással az uniós bírák a témába vágó EU-rendeletet egészítették ki. A jogszabály egyértelműen rendelkezik arról, hogy a légi járat törlése esetén az utasok 250 és 600 euró közötti összegű átalányalapú kártalanításra jogosultak, ugyanakkor nem írja elő kifejezetten, hogy a késéssel érintett légi járatok utasait is megilletné ilyen jog.
A bíróság azt is kifejtette, hogy a késés időtartama, még ha az jelentős – akár egynapos – is, nem elegendő ahhoz, hogy a légi járatot töröltnek lehessen tekinteni. A késő repülőgépet nem lehet töröltnek tekinteni, ha az indulás időpontjától eltekintve a légi járat többi tényezője, köztük az útvonal, az eredetileg tervezetthez képest változatlan marad. Ezzel szemben, ha a légitársaság az eredetileg tervezett indulási időpontot követően más légi járaton biztosítja az utasok szállítását, a járat töröltnek tekinthető.
A bíróság azt is megállapította, hogy a késő gépek utasai hasonló (időveszteségben megnyilvánuló) kárt szenvednek, tehát helyzetük összehasonlítható a törölt járatok utasaiéval. Ugyanis a röviddel az indulás előtt törölt járatok utasai akkor is jogosultak a kártalanításra, ha számukra átfoglalást ajánlottak fel, amennyiben időveszteségük eléri, vagy meghaladja a három órát az utazás eredetileg tervezett időtartamához képest. Nem lenne indokolt a késéssel érintett utasok eltérő kezelése, amennyiben végső célállomásukat az eredetileg tervezett érkezési időponthoz képest három, vagy annál több órával később érik el.
Ha viszont a légi fuvarozó bizonyítani tudja, hogy a járat késését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyek kívül esnek tényleges befolyásán, és amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni, a késés „nem keletkeztet kártalanítási jogot” – derül ki az ítéletből.
MTI
Az EU-bíróság szerint jogosultak a kártalanításra a késő légi járatok utasai
21