A IV. Bátorkeszi István Napok keretén belül 2009. október 26-án bábelőadás volt Bátorkeszin a Rét utcai óvodában. Nagy örömmel fogadtuk a Hetényi Református Gyülekezet TÁBITA bábcsoportjának lelkes fiataljait és vezetőjüket, Écsi Gyöngyi református lelkészt, népdalénekest, bábművészt.

Mivel óvodásaink többsége már tavaly is részese lehetett két általuk előadott bibliai történetnek, ezért izgatottan és kíváncsian várták az idei előadást is, amelynek a címe „Édenkerti történet” volt. Az előadás alatt jó volt látni a boldog gyermekarcokat, a tágra nyílt szemeket. Sokszor zavarta meg ugyan az előadást gyermekeink harsány kacaja, de ez csak jele volt annak, hogy mennyire átélik és élvezik a látottakat. Talán ez éppen annak köszönhető, hogy a bábok, melyekkel a bábcsoport tagjai dolgoznak, nagyon élethűek és vonzzák a gyermeki lelket.

Nekünk, pedagógusoknak is nagyon tetszettek egyszerűségükkel és barátságos külsejükkel. Feltűnt a sok ötletes megoldás a díszlet kapcsán is, mint például a kígyó eltűnésének megoldása, a különböző hangok utánzása furulya vagy más hangszer segítségével, a színfal megváltoztatása, gyors átalakítása. Jó volt tapasztalni, hogy a bábozó fiatalok szívből, őszintén játszottak. Az előadást követő tapsvihar kellő bizonyítéka volt sikerüknek. A következő napokon is még sokáig foglalkoztatta gyermekeinket a téma, hiszen a legtöbben le is rajzolták a történetet, mások a gyermekbibliákat is fellapozták.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy jó volt óvodánkban együtt látni ennyi boldog gyermeket, hiszen az előadásokra eljöttek vendégeink is: a Kis utcai és a karvai óvodások, valamint a helyi Kováts József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola alsó tagozatos tanulói is. A két előadás alkalmával több, mint 150 gyermek hallotta és láthatta megelevenedni a bibliai történetet, mely reményeink szerint maradandó nyomot hagy bennük, csakúgy, mint azok a hittanórák, melyeket havi rendszerességgel tart óvodánkban Czinke Tímea lelkész.

Pedagógusként nincs nagyobb öröm számomra, ha együtt énekelhet, tapsolhat a gyereksereg, éppen ezért köszönet Czinke Zsolt és Tímea lelkészeknek és a Bátorkeszi Református Egyházközség presbitériumának, hogy lehetővé tették számunkra ezt a felejthetetlen élményt, és újra részesei lehettünk rendezvényeiknek.

Felvidék Ma, Holop Szilvia