November 17-e a diákok napja, Szlovákiában a bársonyos forradalomra emlékezve munkaszüneti nap. De vajon tudjuk-e, tudják-e a diákok, hogy mit ünnepelünk ezen a napon, illetve tudják-e a mai diákok, hogy miért is kell megbecsülni a szabadságot. Minden évben felmérések sora születik a témában, és sose pozitív az eredmény, és jön a költői kérdés, vajon miért?
Azok a diákok, gyerekek, akik még nem éltek 89 előtt, vagy nagyon kicsik voltak, esetleg a mečiari időkre sem emlékeznek, nyilván másként állnak hozzá ehhez a témához, mint az én generációm, a szüleimről pedig ne is beszéljek.
Persze nyilván én sem vagyok még olyan idős, hogy a kommunista időszakra világosan emlékezni tudjak, viszont vannak halvány képeim, annál több a 90-es évekről, mikor tüntetni jártunk a magyar iskolák mellett. Illetve azért, hogy kaphassunk kétnyelvű bizonyítványt és ne vezessék be az alternatív, azaz kétnyelvű oktatást a magyar iskolákban.
Nekem november 17-én ezek az emlékek jutnak eszembe. Ezek után el tudom képzelni, mit éreztek azok az emberek, akiket ma rendszer váltóknak nevezünk. Kérdés, hogy mennyire lehetnek elégedettek ezek az emberek. Valószínűleg van bennük keserűség, mint ahogyan bennünk is van, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdünk meg mi is – a szlovák kormány ismét a magyar iskolákat szeretné korlátozni, illetve a magyar nyelv használatát. Mi is változott pontosan? EU- és NATO-tagok vagyunk, igen, átjárhatóak a határok, igen, bár nemzetünket megalázták, amikor a szabad határokon nem engedték be az országba Sólyom Lászlót. Sok minden változott, igen, de sok minden a régi maradt, van még mit csinálnunk… Foglalkoznak ma ezzel a diákok? Foglalkoznak ma ezzel a fiatalok?
Neszméri Tünde
