A „Vedd észre napok” részeként a Bamako Rally budapesti csapata adományt vitt a dunaszerdahelyi kórházba.
Szeptember óta gyűjtötték a szeretetcsomagokat a világ minden tájáról, még Indiából is érkezett felajánlás. Egy teherautónyi gyermekholmit, könyvet és persze játékot vittek a dunaszerdahelyi kórház kis betegeinek. Sőt még az ott dolgozóknak is jutott meglepetés: a kórház gyermekosztálya számítógépeket, tv-t, edényeket és egy víztisztító berendezést kapott.

“Egy kicsit kibővítettük a kört. Nemcsak az afrikai gyerekeknek gyűjtöttünk, hanem Dunaszerdahelyre a kórháznak is. És egy magyarországi és egy erdélyi árvaháznak” – mondta el Szlaukó Róbert, a Vedd észre csapat tagja.

“Őszintén mondom, meg vagyok döbbenve az adomány mennyiségét illetően. Minden előzetes információt túlszárnyal. Én csak köszönettel és csodálattal tartozom azoknak, akiknek ez eszébe jutott, akik ezt megszervezték, akik ezt kivitelezték és akik ezt a karácsony előtti remek hangulatot itt megteremtették” – nyilatkozott Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója a Duna Televíziónak.

Felvidék Ma