December 12-én került sor az MKP Nagymihályi  járási konferenciájára, melyet a nagykaposi Magyar Közösségi Házban tartottak.

A tanácskozás a járási elnök, Mihók Gábor választást értékelő beszédével kezdődött, melyben többek között elmondta, hogy amiben legbelül mindenki bízott, vagyis hogy legalább egy képviselőjelölt bejut a Nagymihályi járásból a megyei parlamentbe, nem jött össze.
Annak figyelembevételével, hogy nyáron még mennyire meggyengült állapotban volt az MKP járási struktúrája a Nagymihályi járásban, nem lehet kudarcról beszélni. A kapott szavazatok terén ugyanolyan eredményt ért el az MKP a járásban, mint négy éve, pedig akkor még egységesen szavazott a magyarság. Ez azt mutatja, hogy ha most nem lett volna megosztottság, legalább egy MKP-s jelölt bekerült volna a Nagymihályi járásból is. Mihók Gábor arról is tájékoztatta a küldötteket, hogy a széthullott, inaktív járásbeli MKP-alapszervezetek konszolidációja sikeresen befejeződött. „Amelyik településen jól működik az MKP alapszervezete, ott jobban szerepeltünk. Tehát most, hogy már mindenhol újraszerveztük a széthullott alapszervezeteket, a következő választásokra jobb eredményeket várunk.” – mondta.
A járási elnök ezután átadta a szót a küldöttként jelenlévő volt képviselőjelölteknek, akik ugyancsak értékelték az eredményeket, majd beszámoltak a megyei választások során szerzett tapasztalataikról.
Ezután a küldöttek tudomásul vették, hogy amennyiben független képviselőjelöltként indul MKP tag a választásokon, tagsági viszonya az MKP Alapszabálya értelmében megszűnik.
A járási konferencia további részében sor került az MKP Nagymihályi  Járási Elnöksége tagságának kibővítésére, tagjainak megszavazására. Végül a járási Etikai Bizottság tagjairól szavaztak a küldöttek.
A konferencia a határozati javaslat felolvasásával ért véget.

Felvidék Ma, Varga Tibor