Szlovákiában az utolsó negyedévben 0,7, míg évközi összehasonlításban 3,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság, ami azt jelenti, hogy nálunk az európai átlagtól gyorsabban szűnnek meg a munkahelyek. Az Eurostat adatai alapján az EU-ban a harmadik negyedévben 0,5, míg évközi összehasonlításban 2,1 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottság. A legrosszabb helyzetben ezen a téren az Eurostat adatai alapján Lettország van, ahol évközi összehasonlításban 16,3 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság. Ami pedig az egyes foglalkozásokat illetve munkaköröket illeti, a felmérés alapján szinte minden ágazatban kimutatható a csökkenés, legkevésbé azonban az egészségügyben.

Pravda, Felvidék Ma