Róbert Fico kedden azt ígérte, újabb bizonyítékokat tár a nyilvánosság elé, amelyek azt hivatottak alátámasztani, hogy az ellenzéki SDKÚ-t illegális pénzekből finanszírozzák. Szerdai sajtótájékoztatóján a kormányfő azt mondta, a párt mögött vagyonnal nem rendelkező londoni cégek vannak, amelyek vezetői adóparadicsomokban tevékenykednek és a számlákat külföldi bankokban vezetik. Az SDKÚ nem reagált a vádakra, mindössze sajtóosztályán keresztül közölte, feljelenti a kormányfőt.

Fico szerint nem véletlen, hogy a múltban vizsgálat is zajlott az SDKÚ fiktív ajándékozóinak ügyében, hogy a Szlovák Útgazdálkodási Vállalat SDKÚ-s jelöltjeinek svájci bankszámlájuk volt, amelyen a braniskói alagút finanszírozásából származó pénzeket helyezték el, hogy Peter Kresánek Dzurindának írt leveléből kiderült, a vasúti megrendelésekből a párt is részesült… mindez azt bizonyítja, hogy a pártot nem legális úton finanszírozzák. Mint mondta a kormányfő, tudatában van, hogy ha azt állítja, hogy az Allied Wings nevű cég egyik karibi szigeten élő igazgatóján keresztül és a svájci Credit Suisse-ben nyitott bankszámla révén mosták az SDKÚ pénzét, akkor azt be is kell bizonyítani. Mi most bebizonyítjuk, hogy kapcsolat van közöttük – jelentette ki a miniszterelnök, majd részletes elemzésbe bocsátkozott a cégek és a párt kapcsolatról. Eszerint az SDKÚ logójának jogtulajdonosa az Involve Kft., ennek ügyvezetője Igor Kucej, a párt pénztárosa, de a cég az angol Destor Investments tulajdonában van, s mindkét társaságnak ugyanaz a címe, mint az Allied Wingsé, és azonos az alapítója, gondnoka és a titkára is. Amennyiben az SDKÚ pénztárosa az angol Destor cég ügyvezetője, nyilvánvaló, hogy kapcsolatban áll az Allied Wings céggel is, amelyiktől 2000-ben vett fel kölcsönt az SDKÚ, csak pár hónappal a cég megalakulása után, amit 2004-ben a párt a svájci Credit Suisse-ben vezetett számlára fizetett vissza – érvelt Fico, hozzátéve épp ez a bank adott 710 ezer euró nagyságú hitelt a vagyonnal nem rendelkező Soul cégnek is, amely ugyancsak érdekelt az SDKÚ pénzmosási ügyleteiben. A vádakra szerdán reagált a Soul cég ügyvezetője Sidónia Bartová is. Fico állításait visszautasította, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Az ügyvezető elmondta, 2008-ban több ízben is ellenőrzés volt a cégnél, de az adóhivatal semmilyen jogellenességet nem állapított meg az ellenőrzés során. Bartová információi szerint az ellenőrzést az adóhivatal igazgatósága rendelte el. Vizsgálták a Credit Suisse-szel kötött hitelszerződést is. Ez egyébként banktitoknak minősül, és a Soul soha nem adta hozzájárulását, mégis nyilvánosságra került, tehát valószínűleg illetéktelenek kezébe jutott – fogalmazott Bartová, utalva ezzel arra, hogy Róbert Fico a sajtóértekezleten bizonyítékként mutatta be a szerződést. Bartová szerint a cégben elvégzett adóellenőrzés is felsőbb körök utasítására történt, de törvénysértést nem találtak. Érvekből és ellenérvekből tehát van bőven mindkét oldalon. Róbert Ficónak azonban hiányérzete is van. Miért hallgat Mikuláš Dzurinda, miért nem cáfolja, hogy pártját pénzmosásból is finanszírozzák – tette fel a kérdést Fico. Dzurinda kedden még sajtótájékoztatón reagált Fico vádjaira, bár, mint mondta, nem látott bele a párt gazdálkodásába, az egykori dokumentumokat pedig nem őrizték meg, mint ahogy a párt könyvelői is lecserélődtek már azóta. Dzurinda „nagyon sajnálom” fordulattal zárta volna le a nyilvánosság előtt az ügyet és azt ígérte, többé nem reagál Fico vádjaira. Pedig a kormányfő vádjai korántsem álltak meg a pártfinanszírozás ügyénél. Terítékre került a privatizáció is. A körülbelül 330 milliárd koronát érő stratégiai vállalatok magánosításából a pártnak a minimális, két százalékban megszabott províziókon keresztül 6-7 milliárd korona juthatott – számolt hangosan Fico, majd feltette a kérdést, hogyan lehet a pártok közötti verseny kiegyensúlyozott, ha Dzurindáék százmillió eurós pártvagyon fölött rendelkeznek. És valóban. Kiegyensúlyozott vetélkedésről itt már régen nincs szó. Csak durva, agresszív, kíméletlen és megosztó harcról.

Felvidék Ma, mj