Az elkövetkező választási ciklusban is folytatódik az autópálya-építés, így 2010 és 2014 között akár 250 km hosszúságú új autópálya-szakasz is épülhet, jelentette ki Robert Fico kedden, miután találkozott a közlekedési tárca vezetőjével.

Ľubomír Vážny közlekedésügyi miniszter és a kormány elképzelése alapján nagyjából 150 km-nyi autópálya-szakaszt az úgynevezett PPP projektek keretében építenének meg, míg a maradék 100 km hosszúságú sztrádát közpénzekből és európai uniós forrásokból finanszíroznák.
Az autóút- és a sztrádaépítés Fico szerint a jelenlegi kormány prioritásai közé tartozik. Az eredetileg tervezettnél ugyanakkor jóval kevesebb autópálya-szakaszt sikerült csak megépíteni az elmúlt négy évben. Nem sikerült például a Pozsonyt Kassával összekötő sztráda teljes megépítése. A kormányfő a válsággal magyarázza az elmaradt sztráda- és autóút-építéseket.
A Smer elnöke egyébként ígéretet tett arra, hogy amennyiben ők maradnak kormánypozícióban, akkor az elkövetkező négy évben nem fogják emelni az autópálya-matrica árát, és az elektronikus útdíjat sem vezetik be a személygépkocsik részére.

ČTK, Felvidék Ma, tt