Az Európai Bizottság (EB) figyelmeztette Szlovákiát, hogy ha február 15-ig nem változtatja meg autósztráda-programja feltételeit, akkor eleshet az infrastrukturális fejlesztésekre felhasználható uniós forrásoktól.
Ez súlyos csapást mérne az országra, mivel a 2007-2013 közötti időszak 11,59 milliárd eurós támogatásából 7,7 milliárd fordítható erre a célra. Brüsszel azt kifogásolja, hogy Pozsony a sztrádaépítés felgyorsítása érdekében olyan törvényt fogadott el 2007-ben, amely kizárja az állampolgárokat a környezeti hatástanulmányok véleményezéséből. Az EB már többször figyelmeztette Pozsonyt a hibára, ám a Fico-kormány nem reagált.

Most viszont Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a gazdasági és környezetvédelmi tárca lázasan dolgozik a probléma kiküszöbölésén. A TASR szlovák hírügynökség információja szerint a kabinet február 5-én rendkívüli ülést tart az ügyben: olyan törvénytervezetet akarnak elfogadni, ami összhangban van az uniós normákkal.

A jogszabályt a jövő héten gyorsított eljárásban a parlament elé terjesztik. Brüsszel tavaly a szlovák építésügyi minisztérium egyik tenderét nem volt hajlandó finanszírozni, mivel a pályázatot csak a szaktárca folyosóján levő faliújságon hirdették meg.

Emellett bírálja a magán-egészségbiztosítók nyereségét korlátozó törvényt, továbbá a kötelező magán-nyugdíjbiztosítás rendszerébe történt beavatkozásokat – Pozsony korlátozta a befektetések körét.

Az EB vizsgálja az elektronikus útdíjakkal kapcsolatos tendert is, mivel a legalacsonyabb árat kínálókat szinte automatikusan kizárták, és a legdrágább pályázat nyert.

Felvidék Ma, Napi Gazdaság