Továbbra is jelentős a pénzügyi bizonytalanság a balti államokban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában – jelentett ki Nouriel Roubini világhírű amerikai közgazdász Davosban egy osztrák lapnak. Úgy látom, néhány kivételtől eltekintve továbbra is nagyon törékeny marad a helyzet Kelet- és Közép-Európában – folytatta a gondolatmenetet a Der Standard pénteki számában megjelent interjúban. Roubini szerint a pénzügyi rendszer, az adósságteher és a fizetőeszközök alapvető túlértékeltsége továbbra is gondot jelent majd a térségben. A pénzügyi válsággal kapcsolatban általánosságban úgy vélekedett: minden ugyanúgy folytatódik, mint azelőtt. Magas eladósodottság, a bónuszfizetéseket nem korlátozzák, a bankok mindent ugyanúgy folytatnak tovább – fejtette ki. Mint mondta: nem túl sok, hanem túl kevés szabályozástól tart. Barack Obama amerikai elnök a jó irányba indult el a javaslataival, de nem megy elég messzire – vélekedett. A következő években újabb “buborékok” kialakulására lehet számítani Roubini szerint, például a nyersanyag-szektorban. Az eurózóna perifériáján – így Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban – nagy gondot jelent a költségvetési hiány és a versenyképességi helyzet is. Strukturális reformokra van szükség a termelékenység és a nagyobb növekedés érdekében. Ez eddig nem történt meg, ami komoly gondokat okoz majd az euróövezetben – mondta. Azon problémák, amelyek az osztrák bankok kelet-európai jelenlétéből származnak, eddig sikerült kordában tartani, de a veszteségek még nem teljesen ismertek és a hitelpiacon továbbiakra is lehet számítani – figyelmeztetett a közgazdász.
Roubini, a New York-i Egyetem professzora arról vált világszerte ismertté, hogy már 2006-ban megjövendölte az amerikai jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válságot.

MTI-Eco, Felvidék Ma