A Szlovákiában működő lakástakarék-pénztárak a tavalyi évben lényegesen kevesebb hitelt nyújtottak ügyfeleiknek, mint 2008-ban. Ennek oka, hogy a válság miatt kevesebben gondolkodnak önálló lakáson, és így a kölcsönért folyamodók száma is csökkent. Az Első Szlovák Lakástakarék-pénztár (PSS), mely a legnagyobb Szlovákiában, hitelei iránt például 37%-kal esett vissza az érdeklődés, ami 254,8 millió eurót jelent. Ez jelentős mértékben elmarad a 2008-as adatoktól. Ugyancsak csökkent a PSS ügyfeleinek a száma, 2008-hoz képest 2%-kal, így tavaly év végén 821 332 ügyfele volt a lakástakarék-pénztárnak.
Ugyancsak a felvett hitelek csökkenéséről számolt be a Wüstenrot Lakástakarék-pénztár, ahol a 2008-as 57,9 millióról tavaly 39,6 millió euróra csökkent a kérvényezett hitelek összege. A ČSOB Lakástakarék-pénztár sem zárt túl jó évet, 2009-ben ugyanis 24,7 millió értékű hitelt nyújtott ügyfeleinek, ami azonban 2008-hoz képest 3,4%-os csökkenést jelent.
A lakástakarék-pénztárakban történő spórolást egyébként az állam úgynevezett állami prémiummal támogatja, melynek legmagasabb összege az idén 66,39 euró. Ám ahhoz, hogy erre az összegre az ügyfél jogosulttá váljon, legalább 531,05 euró értékben kell új betétet elhelyeznie már meglévő számláján.

ČTK, Felvidék Ma, tt