Az utóbbi négy évben többször szembesültünk azzal Szlovákiában, hogy a nemzeti kisebbségek törvényben lefektetett jogait valamilyen ürüggyel meg kívánta nyirbálni a hatalom. Húsz évvel a rendszerváltás után még tömegtüntetésen is kellett tiltakoznunk, hogy szerzett jogaink ne szenvedjenek csorbát. Sorstársaimat, a szlovákiai magyarokat most arra szeretném buzdítani, éljünk törvény adta nyelvi jogainkkal.
Igaz, hogy a törvények, főleg az államnyelvtörvény és annak módszertani utasításai alaposan megnyirbálják anyanyelv-használati jogainkat, de ki kell használnunk még ezt a viszonylag gyenge legiszlatív támpontot is, és használnunk kell anyanyelvünket a hivatali és nyilvános érintkezésben mindenütt, ahol azt a jogszabály lehetővé teszi. Ha ugyanis tőlünk maximális mértékben megkövetelik, hogy rendezvényeinken szlovák nyelvre fordítsuk a kísérőszöveget, a rendezvény műsorát, a beszédeket, emlékműveinken és műemlékeiken a feliratokat, akkor mi legalább ott, ahol 20 százalék feletti a magyar lakosság aránya, használjuk következetesen az anyanyelvünket. Mert erre is van törvényi támaszunk: a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatáról szóló jogszabályban. Ahol a törvény lehetőséget ad rá, használjuk hát anyanyelvünket az önkormányzatokkal való kapcsolatokban, az állami szervekkel való érintkezés során, és bárhol a hivatalokban.
Egy példát hoznék fel, amelyet magam éltem meg. A múlt héten Komáromban, egy közúti ellenőrzés során megállított egy rendőr. Szlovákul szólt hozzám, mire én közöltem vele: Komárom területén magyarul fogok vele kommunikálni, mert erre törvényadta jogom van, hiszen a magyar kisebbséghez tartozom, s amennyiben ő nem tud magyarul, küldjön ide egy olyan kollégát, aki beszél magyarul. Tisztáztam vele, hogy nekem jogom van magyarul beszélni, és élni is fogok ezzel a jogommal. Erre ő közölte: tökéletesen érti a magyar nyelvet, nyugodtan beszéljek magyarul, de ő szlovákul fog válaszolni. Megkérdeztem, azért-e, mert a felettesei esetleg tiltják, ő azt válaszolta, hogy nem, de nem beszéli jól a magyart, és nem akar nevetségessé válni. Tehát a kommunikáció úgy zajlott közöttünk, hogy én magyarul beszéltem, ő pedig szlovákul, és a hangnem is teljesen nyugodt volt.
Ezt a példát azért hoztam fel, hogy biztassak minden szlovákiai magyart: legyünk jogkövetők, és ha már másutt nem, ott legalább, ahol lélekszámunk meghaladja a 20 százalékot, éljünk anyanyelv-használati jogunkkal. S ne csak éljünk: erőltessük is az anyanyelv használatát, ezzel mintegy késztetve a hivatalokat arra, hogy biztosítsák számunkra a magyar, vagy magyarul tudó hivatalnokokat, s ha ilyenek nincsenek, tolmácsot. Nem szabad félnünk jogainkat érvényesíteni!
Az Európai Parlament a legjobb iskola arra, hogy az ember megtanulja, hogy az Európai Unió talaján az ember a közösség bármelyik hivatalos, illetve kisebbségi nyelvét szabadon használhatja. Itt, az Európai Parlamentben biztosan soha nem szólnának rá az emberre, hogy ne ezen a nyelven, hanem egy másikon szólaljon meg. És ez olyan pozitív töltetet ad az embernek, amelyet érdemes továbbadni szlovákiai sorstársaimnak, választóimnak is, buzdítva őket a magyar nyelv szabad használatára otthon is.
Mészáros Alajos, az EP képviselője (MKP)
