Szombaton került lebonyolításra „A mi Európánk” című vetélkedő döntője Székesfehérvárott. A versenyt Mészáros Alajos szlovákiai és Herczog Edit magyarországi képviselők fővédnökségével a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Szövetség a Közös Célokért társulások hirdették meg még decemberben, s a tegnapi döntőbe összesen 18 csapat került a 69 játékba bekapcsolódók közül.

A döntő mezőnyét a közép-dunántúli régió 3 megyéjéből a 3-3 legjobb, Szlovákiából a legeredményesebb 5 csapat, valamint régióktól függetlenül a további 4 legmagasabb pontszámot elért csapat alkotta. Nekik három internetes fordulót kellett sikeresen venniük, amíg eljutottak a döntőig, s szombaton ismét széleskörű ismereteiket bizonyíthatták.

Az egész napos vetélkedő során megtudhattuk, mennyire ismerik az Európai Uniót, de annak kultúráját, szervezeteit, országait, történelmét, zenei előadóit, de tánccal is próbálkozhattak, tehát bizton elmondhatjuk, nem unatkozott résztvevő, sem a közönség. A versenynek pedig tétje is volt, hiszen a legjobb helyezést elérő felvidéki és magyar csapatokra háromnapos brüsszeli út várt, míg a második legjobb helyezést elérő csapatok díja egy-egy kirándulás a szomszédos területekre (Magyarországról négynapos kirándulás Gömör szépséges vidékeire, illetve Szlovákiából négynapos kirándulás, amely keretén belül megismerhetik Budapestet és Székesfehérvárt).
A szervezőknek köszönhetően a játék bizonyos pontján a csapatokhoz egy-egy nyugdíjas is csatlakozott, aki segíthetett nekik a feladatok megoldásában, ezzel is elősegítve, hogy a fiatalok pozitív kapcsolatot alakítsanak ki az idősebb generációkkal. Hiszen a vetélkedő lényege éppen a megismerésben, a tudás és a tapasztalatok szerzésében rejlett, ami igazán sikeressé tehet minket a közös Európában.
A verseny végül is a veszprémi Lovassy László Gimnázium “eaziksz” – Benyó Krisztián, Böröcz Bence, Gubicza Krisztina és a Párkányi Gimnázium “Anavum” – Kurdy Éva, Nagy András, Nagy Lucia – csapatainak sikerével végződött, így a két EP-s képviselőnek köszönhetően ők utazhatnak majd ki Brüsszelbe. A magyarországi csapatok részéről teljes veszprémi sikert könyvelhettünk el, hiszen a második illetve harmadik helyen is a Lovassy László Gimnázium diákjai végeztek. Közülük a második helyezett “Morzsi” csapat legénysége a Szövetség a Közös Célokért szervezésében egy nyári gömöri kirándulást nyert, amelynek a fiúk már most nagyon örülnek.

A felvidéki csapatok közül a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia diákjai szerezték meg a második és harmadik helyezést. Csémi tanár úr legénysége már a korábbi fordulókban is remekül szerepelt, hiszen összesen négy csapat jutott be a döntőbe, így a veszprémiekkel egyetemben ők adták a legtöbb versenyzőt a döntőbe.

Egy igazán érdekes verseny után ismét kiderült, a fiatalokat is érdekli az Európai Unió, s bár jelenleg elsősorban tanulmányaik szempontjából látnak előnyöket, de ismerik és érdekli őket más országok kultúrája, történelme, élete is!

Az eredménylista a következő oldalon érhető el!

Felvidék Ma, rp