Egész nap tartó, nagyszabású ünnepi ülésen emlékeztek meg Prágában a Cseh Köztársaságban élő magyarok legnagyobb szervezete, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ) megalakulásának 20. évfordulójáról.

Március 13-án, szombaton a szövetség vezetői a délelőtti órákban Szőke Lászlónak, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének meghívására ünnepi fogadáson köszöntötték a nemzeti ünnepet. Ezután – a hagyományoknak megfelelően – a Kisoldal téren lévő Rákóczi-emléktábla megkoszorúzása következett, majd magyar nyelvű istentisztelet Éles György lelkész úrnak köszönhetően, aki ez év januárjától gondozója Prágában a magyar reformátusok közösségének.

A Prágai Magyar Kulturális Központban kultúrműsorral egybekötött ünnepi ülésen folytatódott a közösségi program, a 20 évvel ezelőtt alakult szervezet vezetőinek közreműködésével. Vendégként jelen volt Szőke László nagykövet és Varga György, a kulturális intézet igazgatója is.

Rákóczi Anna, a szövetség elnöke köszönetet mondott a cseh és a magyar állami szerveknek, hogy támogatják a CSMMSZ működését, s hangsúlyozta: az a tény, hogy a szövetség immár 20 éves, legfőképpen a tagok munkájának az érdeme. Az 1990. február 24-én alakult magyar szövetség küldetésének fő célját a csehországi magyarok összefogásában, az anyanyelv, a nemzeti hagyományok és a nemzeti öntudat ápolásában és fejlesztésében jelölte meg. Az akkor megfogalmazott programnyilatkozatban leszögezték, hogy a CSMMSZ nem politikai szervezet, s napi politikával nem kíván foglalkozni.
A magyar kormány nevében Gémesi Ferenc levélben gratulált a szervezetnek: „Budapesten nagyra értékeljük a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének 20 éves tevékenységét. Nekik is köszönhető, hogy az itt élő, nem is olyan kis létszámú magyar közösség a mai napig őrzi nyelvét ragaszkodik kultúrájához. Ismerjük a Prágai Tükör igényes számait” – írta üdvözlő levelében Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, s biztosította a CSMMSZ-t arról, hogy továbbra is számíthatnak a magyar kormányzat támogatására.
„Visszaemlékezve az akkori célkitűzéseinkre, elfogadott programunkra és alapszabályunkra, elemezve azokat, nem kis meglepetésünkre megállapíthatjuk, hogy azok az idő folyamán alig változtak. Örömmel nyugtázhatjuk tehát, hogy az alapok, amelyekre képletesen mondva építettük szervezetünket, szilárdak és időtállóak” – jelentette ki Csémy Tamás, a CSMMSZ első elnöke.
Ma a magyar szövetségnek mintegy 700 tagja van. Alapszervezet működik Brünnben, Lovosicében, Ostravában, Olmützben, Pilsenben, Prágában és Teplicében. A csehországi magyarok létszáma a legutóbbi (2001) népszámlálás szerint majdnem 15 ezer fő.

A jubileumot ünneplő szervezetet köszöntötte Felvidékről Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója, a CSMMSZ tiszteletbeli tagja. Néhány gyakorlati tudnivalót is elmondott a Magyar Igazolványról, a nemzeti összetartozás jelképéről, amelyet azok is megkaphattak, aki Csehországban élnek, de szlovák állampolgársággal és szlovák lakhellyel is rendelkeznek, mai napig mintegy kétszáz csehországi magyar váltotta ki az igazolványt, legtöbbjükhöz Kuczman Miklósnak, a pilzeni alapszervezet elnökének közreműködésével jutott el az igazolvány.

Jégh Izabella, a Csemadok pozsonyi választmányának titkára elismerő oklevelet adott át Rákóczi Annának az ünnep alkalmából, és elmondta, a Csemadok a megalakulásától segíti a csehországi testvérszervezetének munkáját, és ő maga személyesen is elkötelezett segítője az együttműködésnek. Leginkább a brünni alapszervezettel alakult ki élő kapcsolat, egymás rendezvényeinek látogatása, támogatása.

Kocsis László, az Együttélés politikai mozgalom magyar tagozatának vezetője köszöntőjében kifejtette, a Csehországban működő magyar szervezetek, a lengyel kisebbség mintájára, szorosabbá fűzhetnék kapcsolatukat és javasolta, hogy intézményesüljön, váljon rendszeressé az egyeztetés a csehországi magyarok jobb érdekképviselete céljából.

A kultúrműsorban a prágai, brünni, pilzeni és ostravai szervezet is bemutatkozott, énekkel, zongorajátékkal, tánccal köszöntötték a 20 éves szervezetet. Rákóczi Anna elnök és Farkas Éva alelnök több alapító tagnak illetve kiemelkedő tevékenységet kifejtő tagnak, a szövetség támogatóinak oklevelet nyújtottak át a 20. évforduló alkalmából. Az ünnepség a nemzeti himnusz eléneklésével ért véget.

MTI, Felvidék Ma, pog

Csémy Tamásnak, a Szövetség alapító elnökének ünnepi köszöntő beszéde teljes egészében olvasható honlapunkon ITT.

Képgalériánkban Molnár Péter, az ünnepségről készült fotóit tekinthetik meg.