Az Európai Bizottság jogsértő eljárása nyomán újonnan kiéleződött magyar-szlovák névvita a “Tokaj” eredet-megjelölés körül – közölte Tabajdi Csaba (MSZP) EP-képviselő, aki az ügyben az Európai Bizottsághoz fordult. A magyar képviselő, aki az EP Mezőgazdasági Bizottságának főtagja, jelezte, hogy az ügyben 2010. március 15-én írásbeli kérdés formájában az Európai Bizottsághoz fordult, és felszólította az uniós intézményt a jogsértő állapot tisztázására. Több új tagállam, köztük Magyarország és Szlovákia is jelenleg veszi át az EU földrajzi jelzésekre vonatkozó szabályozását, amelyet a régi tagállamokban már évek óta alkalmaznak.

A Bizottság az elmúlt hetekben sajnálatos módon megsértette az uniós jogszabályokat, amikor eleget tett a szlovák kérésnek, és a “Tokaj” jelzés estében mind a két jelölést elfogadta – emlékeztetett Tabajdi Csaba. Hozzátette: az Unióban nem lehetséges ugyanazt a jelölést OEM-ként és OFJ-ként is regisztrálni. Az uniós szabályozás értelmében a földrajzi jelzések védelmének két kategóriáját, az oltalom alatt álló eredet megjelölést (OEM) és az oltalom alatt álló földrajzi jelzést (OFJ) különböztetik meg. A két kategória között az oltalom tekintetében nincs különbség, egyenlő védelmet élveznek a jogérvényesítést illetően.
Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő korábban a magyar kormányt szólította fel, hogy haladéktalanul forduljon az Európai Bírósághoz, miután Szlovákia jogellenesen bejegyeztette a „Tokaj” nevet az uniós elektronikus bornyilvántartásba. A képviselő már két évvel ezelőtt is több ízben felszólította a kormányt, hogy – a szlovák fél magatartása miatt – bírósági úton rendezze a „Tokaj” elnevezés körüli vitákat.
A képviselő úgy vélte: a magyar termelők ezért a kormány hibájából kerültek most sokkal rosszabb helyzetbe. Ha a magyar kormány már korábban az Európai Bírósághoz fordult volna, az Európai Bizottság minden bizonnyal nem hagyta volna jóvá a szlovákok bejegyzésre irányuló kérelmet. Magyarország azért is van most kedvezőtlenebb helyzetben, mert immár nemcsak Szlovákiával, hanem a kérelmet jóváhagyó Európai Bizottsággal jogvitába kerül, ha megtámadja a döntést – emlékeztetett Glattfelder.
A tokaji szőlőtermelők és borosgazdák is keményebb fellépést vártak a magyar kormánytól a tokaji névhasználata kapcsán, miután a szlovákok szintén bejegyeztették a Tokaj nevet az unióban. A magyar kormány ezt követően tiltakozott a törvénysértés ellen, és magyarázatot kért Brüsszeltől.

(MTI)