A Csemadok Komáromi Területi Választmánya szervezésében Közös portánk címmel a felvidéki magyarság jelenéről és jövőjéről tartottak beszélgetést több Komárom járásbeli településen.
Szabó Olga jogász megyei képviselővel, Bölcs József megyei képviselővel és Petheő Attila történelemtanárral, a Csemadok járási elnökével találkozhattak és tehették fel kérdéseiket az érdeklődők.
A martosi lakókkal való találkozásáról így ír internetes naplójában Petheő Attila:

„Szombati, martosi állomása beszélgetős sorozatunknak egy merőben más képet festett vidékünk lakosainak gondolkodásáról, mit az eddigi helyszíneken. Itt kimondták, amire eddig csak utaltak beszélgető partnereink, méghozzá azt, hogy nincs irányítója a felvidéki magyarságnak. Hiányzik a zászlóvivő, aki megszabja az irányvonalakat közösségünknek. Vezetőink többsége elszakadt a való világtól, hiszen már 89 óta ugyanazokat a székeket koptatják. Értékválságban szenved magyar társadalmunk és a komfort igények felülírják a család és a nemzet fogalmát olykor.
Egy 89 éves bácsi azt mondta, hogy neki az a jog, hogy tudja, ha kilép a kultúrházból és arcul csapják, akkor ő visszaadhatja. Ha ez megvan, akkor a napi betevőre valót már előteremti. Ide kapcsolódott a következő felszólaló, aki szerint az emberek nem is tudják, hogy mik a jogaik, mik a lehetőségeik. Javasolták, hogy kezdeményezzük egy brossúra kiadását, ami a nyelvhasználatról, nemzetiségi jogainkról, földtörvényekről tájékoztat.
kitértek itt is a média szerepére. Az Új Szó nem a közösséget szolgálja a beszélgetők szerint, bár mégis ezt olvassa az ember, mivel ez az egyetlen magyar nyelvű napilap. Az egyik felszólaló az internetes média jelenlétének erősítéséről szólt. Itt állapította meg, hogy a felvidek.ma leállítása óriási baki volt szerinte.
A falu fejlődéséről egyébként pozitívan szóltak a megjelentek, de a munkahelyekre való ingadozás itt is probléma.”

Felvidék Ma