Az ötéves telivér Overdose egy 1000 méteres futamban kezdi az idei évet a május 9-i hoppegarteni versenyen. A magyar csodalovat a Berlin melletti pályán Christophe Soumillon lovagolja.
A verseny összdíjazása 8000 euró, ami nem túl magas, viszont a menedzsment szeme előtt most kizárólag az lebegett, hogy Overdose számára előnyös távon, megfelelő talajú, kanyar nélküli pályán kezdhessen, s nem azonnal a legjobbak közé dobva, hiszen már több mint egy éve nem futott. No meg az is, hogy olyan időpontot találjanak, amikor a kiváló belga zsoké ráér, hiszen szinte minden időpontja foglalt, a hét végén például Hongkongban lovagolt szép sikerrel. Így viszont semmi teher se nyomja őket, ha úgy ítélik meg, hogy felkészítése nem éri el addig a kívánt szintet, akár a verseny reggelén is visszavonhatják a nevezését, amit természetesen nélküle is megrendeznek.

A dunaszerdahelyi lakhelyű Mikóczy Zoltán elmondta, hogy két másik élvonalbeli, magyar tréningben lévő sprinter is indul a versenyen – egyikük Overdose istállótársa – mert az ő szereplésükön keresztül tudják a legjobban lemérni Overdose jelenlegi formáját. A további ellenfelek csak később válnak ismertté, mert a versenyre a nevezés csupán kedd délben zárul.

Felvidék Ma, PannoniaOverdose.hu