A gyógyszerbeszállítók szerint a szlovákiai kórházak közel 80 millió eurós tartozást halmoztak fel velük szemben a tavalyi év végéig. Ugyanakkor elismerik, hogy ez a szám csupán tájékoztató jellegű, mivel nem minden gyógyszerbeszállító tagja az őket átfogó szövetségnek. Mivel sok gyógyszerbeszállító az üzleti titokra hivatkozik, ezért azt sem lehet pontosan tudni, hogy a tartozó kórházak közül mennyi az állami és mennyi a magánkézben lévő egészségügyi intézmény. A szövetség szerint az állam részéről érkező anyagi segítség a tavalyi év végén elsősorban az állami kórházakat segítette, ugyanakkor továbbra is problémásnak tekinthetők az adósságok törlesztése szempontjából a kerületi önkormányzatok által működtetett egészségügyi intézmények. Richard Raši egészségügyi miniszter azzal magyarázta ezt a helyzetet, hogy sok kórházat nonprofit szervezetből részvénytársasággá alakítottak át, miközben a régi adósságokat nem rendezték, így most ennek visszafizetése komplikációkba ütközik.
Az INEKO ügynökség által közzétett adatok szerint 2006 és 2008 között 186 millióról 272 millió euróra nőtt a kórházak összes tartozása, amiben benne van a gyógyszerbeszállítókkal szembeni tartozás is. 2008-ban az adósságnövekedés megállt, míg 2010-ben valamelyest csökkent, köszönhetően a kormány támogatásának.
SITA, Felvidék Ma