Romana Schlesinger szerint a leendő kormánypolitikusok jelzést adtak azoknak a szélsőségeseknek, akik könnyfakasztó gránátokat és köveket dobáltak a  szivárványos melegfelvonulás résztvevőire Pozsonyban. Az érintettek csalódottak, és már most azt tervezik, hogy jövőre is felvonulnak Pozsonyban. – A Szivárványszínű Méltóság Pozsony 2010, a leszbikusok, a melegek, a biszexuálisok és a transzszexuálisok legnagyobb szlovákiai megmozdulásának szervezői csalódottak amiatt, hogy a születőben levő kormánykoalíció milyen gyorsan lesöpörte az asztalról a melegek és a leszbikusok egyenjogúsítását. „Május 22-én megtelt velünk a Hviezdoslav tér, s voltak közöttünk olyanok is, akik ma már a parlamentben ülnek“, jelentette ki a Szivárványszínű Méltóság Pozsony 2010 szóvivője és PR-menedzsere, Romana Schlesinger. Ma már úgy látja, hogy a politikusok számára ez az egész csupán a választások előtti jó fogás volt.
„Az új kormány nem hoz a számunkra semmi változást a korábbihoz viszonyítva“ szögezi le Schlesinger. Felelőtlennek tartja azokat a latolgatásokat, hogy fel kellene számolni az emberi jogi és kisebbségi kérdésekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettesi posztot, mert a korábbi miniszterelnök-helyettes passzivitása nem ok arra, hogy szőnyeg alá söpörjék az emberi jogokat. „Mi nem adjuk fel és addig fogunk harcolni, amíg nem szavatolják a mi jogainkat is úgy, ahogy a többi polgár alapvető emberi jogát szavatolják. A komplex egyenjogúsítás elengedhetetlen, mert az nem luxus“, érvel Schlesinger. A melegfelvonulás szervezői azt állítják, hogy kerek egy hónappal a felvonulásuk után Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy Washingtonban elmondott beszédében példaként emelte ki őket, akik az igazságukért harcolnak. „Bennünket az szomorít el, hogy ugyanezt nem volt bátorsága elmondani egyetlen szlovákiai politikusnak sem“, mondja Schlesinger.

SITA , Felvidék Ma