Az Országgyűlés ma várhatóan megválasztja Magyarország új, augusztus 6-án hivatalába lépő köztársasági elnökét. A Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az Országgyűlés elnökét, az MSZP Balogh Andrást, Magyarország thaiföldi nagykövetét jelölte a legfőbb közjogi méltóságnak.

A választás első fordulója 13 órakor kezdődik. Először 10-10 percben bemutatkoznak a jelöltek, majd megtörténik a titkos szavazás. Ha ez eredményes, vagyis az összes képviselő kétharmada igennel szavaz valamelyik jelöltre, akkor az eredmény kihirdetése után a köztársasági elnök még aznap leteszi az ünnepélyes esküt. Mandátuma öt évre szól. Eredménytelen szavazás esetén új ajánlást kell benyújtani, és újabb, második szavazási fordulót kell tartani még ma délután, ahol ugyancsak az összes képviselő kétharmadának igen szavazatára van szükség az elnökválasztás eredményességéhez.
Ismételt eredménytelenség esetén a harmadik, szerdai fordulót újabb jelölés nem előzi meg, de csak arra a két jelöltre lehet szavazni, aki a második fordulóban a legtöbb szavazatot kapta. Ebben a fordulóban a szavazatok többségének elnyerése szükséges, tekintet nélkül a szavazásban résztvevők számára.
A jelenlegi parlamenti arányokat figyelembe véve valószínűsíthető, hogy már az első fordulóban sikerül megválasztani az új elnököt, így nem lesz szükség a másik két fordulóra.

(MTI)