Mintegy 14 millió euróra pályázhatnak a civil szervezetek önkormányzatok az összesen 68 millió euró értékű Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program második pályázati fordulójában – mondta el Baranyi András, a program közös szakmai titkárságának igazgatója Tiszabecsen. A Brüsszel által finanszírozott, 2007 és 2013 között zajló kezdeményezés az unió külső határai menti együttműködések erősítését szolgálja. A projekt teljes költségvetése eléri a 68 millió eurót: erre az összegre például turizmus- és gazdaságfejlesztés, környezetvédelemi beruházások, rendkívüli helyzetekre való felkészülés, infrastruktúra-fejlesztés címén lehet pályázni.
A tavaly lebonyolított első pályázati fordulóban 47 projektet nyilvánítottak nyertesnek, összesen mintegy 14 millió euró értékben – ismertette Baranyi András. A szerződéskötési folyamat már elkezdődött: az ukrajnai Huszton már aláírták az első három támogatási szerződést.
A második pályázati felhívásban további közel 14 millió euró áll rendelkezésre – tette hozzá a titkársági igazgató. Mint mondta, a profitorientált szervezetek nem, ellenben civil szervezetek, önkormányzatok, államigazgatási szervek számára nyitva állnak a pályázati lehetőségek. Emellett a kamarák közvetítésével – áttételesen – a gazdasági szféra érdekeit is szolgálja a program.
A koordinátor kiemelte: a pályázat minimális, 5 százalékos önerőt igényel, s a megszokottól eltérően nem utófinanszírozású. Az első év költségvetésének nyolcvan százalékát előlegként fizetik ki a kedvezményezetteknek. A tervek szerint a még fel nem használt pályázható összeg várhatóan további két hasonló felhívásra lesz elegendő 2013-ig.
Baranyi András elmondta: az ENPI-program beharangozására szervezték meg a Romániából induló, Ukrajna és Magyarország érintésével Szlovákiában végződő tiszai evezős túrát. A csütörtöki magyar-ukrán határátkelés rendhagyó volt, mivel a vízen keresztül jöttek át Magyarországra a túrázók, ez a lehetőség öt évvel ezelőtt szűnt meg a határon. A program segítségével megvalósítanak többek közt egy határfejlesztési projektet is, amelynek keretében ukrán oldalon létesítenek egy szezonális vízi határátkelőt a turisták számára.

(MTI)