Utolsó ülésén Robert Fico kormánya visszahívta tisztségükből a minisztériumok államtitkárait, a kormányhivatal vezetőjét, de azonnali hatállyal leváltott a Közbeszerzési Hivatal éléről Angyal Béla elnököt, helyére pedig kinevezte saját emberét, Roman Šipošt.

A személycserét arra hivatkozva hajtották végre, hogy Iveta Radičová leendő kormányfő állítólag arról biztosította Robert Ficot, hogy a hivatalvezetői poszt a jövőben is az ellenzéké lesz.
Az elnökcsere azonnal meg is történt. Angyal Béla, akinek ötéves megbízatása márciusban lejárt, törvénymódosítással maradt tisztségében a kormány megbízatásának lejártáig. Az új elnök, Roman Šipoš hivatalában a parlamenti képviselőkével azonos fizetést kap majd (2009 euró) és 121 százalékos költségpótlék, azaz újabb 1132 euró is megilleti. Roman Šipoš nem ismeretlen a politikában. 1998 és 2002 között a Demokratikus Baloldal Pártja színeiben parlamenti képviselővé választották, utána az építésügyi tárca államtitkára volt. Előkészítője volt a strukturális alapok merítésének, 2005-ig főtanácsosi minőségben, majd Németországban kereskedelmi attaséként dolgozott, 2005 szeptembere óta uniós pályázati tanácsadásban vállalkozik.
A kormány arról is döntött, hogy a parlament holnapi alakuló ülését követően Robert Fico benyújtja lemondását Ivan Gašparovič államfőnek, s ezt követően az új kormány kinevezéséig már csak ügyvezető feladatokat fog ellátni.

Felvidék Ma