Látványosan megújult a bajor márka egyik nagyágyúja. A frissítések külsőleg is előnyére váltak, mert el kell ismernünk: az első generáció, méretbeli monumentalitása ellenére sem volt karakteres autó. A 2010-es modell azonban már az. Ráadásul új motorokat is kapott; ezek egyikével kaptuk meg tesztelésre.

 

Alaktan
A 4857 mm-re nőtt hosszméretnek köszönhetően az autó impozánsabb látványt nyújt, mint valaha. De amit sokkal fontosabbnak tartunk, és a bevezetőben már utaltunk is rá: SZEBB lett, a szó minden értelmében. Jóval kevésbé szögletes, jóval több rajta a lágy ív és domborulat, de ezek – pontosan a méretek miatt – mégsem teszik úrilánykák parádés kocsijává. Tömören fogalmazva egy arányos, harmonikus külsejű óriássá változott az X5-ös. A „vesék” is hozzáigazodtak a méretekhez, ugyanakkor hosszan elnyúló, már-már hiúzszemre emlékeztető fényszórók veszik közre őket. Lágyabban domborodik a motorháztető, a hatalmas elülső légnyelő viszont kifejezetten férfias látvány. Egy szó, mint száz: úgy szép itt minden, ahogy van. Harmónia, dinamika és erő ötvözete az egész autó.

Belvilág
Talán még jobban felfrissült, mint a külalak. Megnőtt és feljebb került az LCD-kijelző, eltűntek mellőle a gombok, funkciójukat átvette a több más BMW-modellből ismert i-Drive rendszer optimalizált változata. Tárcsája az elektronikus váltókar és kézifék mellett kapott helyet. A központi műszerfalon két nagy és két jóval kisebb „órát” találunk; utóbbiak egyike a rendkívül ellenszenves pillanatnyifogyasztás-mérő. Ami a szereltség értékesebb elemeit illeti, az akusztikus-vizuális parkolószenzorokon kívül tolatókameránk is volt, amely segédvonalakkal mutatta, merre tarolnánk le magunk mögött a terepet a kormánykerék adott állásában. A többiről – például a térkínálatról – ilyen méretek mellett nincs mit értekezni. Tessék megnézni a képeket és a csomagtartó űrtartalmát, ahová egyébként a hátsó fal külön lenyitható alsó része könnyítette meg a pakolást.

Az országúton
Mint már utaltunk rá, tesztautónk erőforrása az új motorok egyike volt. A „40d” azonban nem négy-, hanem háromliteres (hathengeres, ikerturbós) dízelmotort jelöl, amelynek már a korábbi változata (35d) is teljesítmény-világcsúcstartó volt a kategóriájában. Most viszont – 0,7 literrel alacsonyabb átlagfogyasztás mellett – kifacsartak belőle újabb 20 lóerőt, amivel átlépték a 300-as határt, a nyomaték pedig kerek 600 Nm-re nőtt. Ez arányaiban annyi, kérem, mintha a vadiúj Fabiánk 1,6-os dízele 163 lóerős lenne és 320 newtonmétert termelne… A bajorok mindezt megfejelték – alapáron – egy hihetetlenül simán és villámgyorsan dolgozó, nyolcfokozatú Steptronic automata váltóval, amely sportos rezsimbe kapcsolva nemcsak pörögni hagyja a motort, hanem a futóművet és a kormányzást is bekeményíti. Mindennek köszönhetően a közel 2,2 tonna önsúlyú jármű bőven 7 másodpercen belül gyorsul álló helyzetből 100 km/órás sebességre, végsebessége pedig megközelíti az óránkénti 240 kilométert… Az x-Drive összkerékhajtás pedig az egyik leggyorsabban reagáló 4×4-es rendszer a világon. Alapon a nyomaték 60%-át a hátsó tengelyre ereszti, kellemesen sportos hátsókerék-hajtási érzetet keltve a sofőrben. Aztán volt még a rövid életű Land Rover-tulajdonosi státusra emlékeztető lejtmenet-vezérlő automatikánk is, amely a megfelelő gomb megnyomása után konstáns 7 km/órás sebességgel vitt le bennünket a dombtetőről. De siettünk vissza az országútra, mert ez az autó ott volt igazán elemében…

Felvidék Ma, Vas Gyula, (Fotó: A szerző és archívum)

ADATLAP
Hengerűrtartalom: 2993 cm3
Teljesítmény: 225 kW (306 LE)/4400min-1
Nyomaték: 600 Nm/1500–2500min-1
Sebességváltó: nyolcfokozatú automata
Legnagyobb sebesség: 236 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 6,6 s
A csomagtér űrtartalma: 620–l750 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 8,8/6,8/7,5 l/100 km
Ár: 60 800 euró
Az alapmodell ára: 56 500 euró