Alig vált hivatalossá (?), hogy vasárnap Sólyom László volt magyar államfő Bastrnák Tibor polgármester és Bugár Béla (Most-Híd) pártelnök, parlamenti alelnök társaságában koszorúzza meg Szent István király komáromi lovasszobrát, Bugár máris visszakozott. A Bumm hírportállal közölte, nem megy a komáromi megemlékezésre, mert nem akarja, hogy jelenlétéből politikai ügy legyen. Bugár a Bummnak elmondta: “korábban arról volt információja, hogy Daniel Krajcer kulturális miniszter és Rudolf Schuster volt szlovák államfő is jelen lesz, ezért tervezte a részvételt”. Bugár még azt is hozzátette: „Eleve beteg vagyok attól, hogy mindenből politikai ügy kerekedik, és nem tudunk rendesen ünnepelni. Én magam pénteken, a somorjai ünnepségen veszek részt, és nem érdekel, hogy ki mondja a beszédet, és hogy engem meghívtak-e külön, vagy hogy szót kapok-e. Elmegyek megemlékezni és koszorúzni is fogok.”
Úgy tűnik hát, hogy Sólyom elnök úr komáromi Szent István-ünnepe idén sem lesz botránymentes. És Bastrnák Tibor polgármester (Most-Híd) is egyedül viszi el a balhét, akárcsak tavaly. Akkor az ő lelkén száradt, hogy rosszul készítette elő a szoboravatót, mert nem hívott szlovák vendéget. Pártelnöke akkor sem állt ki mellette, s úgy tűnik: most is rendes szlovák politikusként viselkedik. Ha Krajcer és Schuster nem megy, ő is marad, távol Komáromtól és Sólyom Lászlótól, “nehogy politikai ügy kerekedjen” a jelenlétéből. Bugár ezzel azt is elmondta: a tavaly durván megalázott magyar államfő kedvéért ő eleve nem kívánt Komáromban ünnepelni. A szlovák sajtóban és politikában ezzel bizonyára pontokat szerez most is. Hogy az őt parlamentbe juttató magyarok mit gondolnak, az nem fontos.
Pedig amúgy nehezen hihető, hogy Komárom polgármestere, a Most-Híd parlamenti képviselője Bugár Béla tudta és beleegyezése nélkül fogott volna hozzá az augusztus 22-ei Sólyom-látogatás megszervezéséhez. Igaz, Bugár Bélának korábban sem okozott gondot hátat fordítani a magyar ügynek, ha azért a szlovák politika vagy sajtó össztűz alá vette volna. És azt se feledjük: olyan Szent István-ünnep Szlovákiában még nem volt, ahol a magyarokkal együtt a szlovák politika egy-egy jelesebb képviselője is megjelent volna, hogy osztozzon a számbeli kisebbségben élő állampolgárok nemzeti ünnepében.

Felvidék Ma, gyr