Az elmúlt hétvégén fesztiválozók zajától és zenétől volt hangos Királyhelmecen a Csonkavár és környéke. Az idén 5. alkalommal rendezte meg a Bodrogközi Fiatalok Szövetsége a Királyfeszt Helmec című zenei fesztivált, melyen ezúttal 15 zenekar és 6 lemezlovas mutatkozott be. Az anyagiak hiánya nagyban megnehezítette a szervezők munkáját, de a rendezvény nem maradt el. Rácz Gergő szervezőt a végeredményről kérdeztük.
Hogyan sikerült a fesztivál szervezése? Helyére került-e minden a kezdésre?
– A fesztivál megszervezése rengeteg munkát igényelt. Plakátnyomtatás, plakátozás, rengeteg telefonálás, a zenekarok megvendégelésének megszervezése, a helyszín rendbetétele (fűnyírás, takarítás), ezek jellemezték a fesztivál előtti napokat. A kezdésre minden a helyére került, és némi – félórás – csúszással a terveknek megfelelően pénteken megkezdődött a fesztivál.
Jónak bizonyult a kiválasztott helyszín a rendezvény lebonyolítására ?
– Úgy gondoltuk, hogy idén megpróbáljuk a fesztivált hazahozni (az elmúlt évben Perbenyíkben tartottuk), ezért döntöttünk a Csaonkavár mellett. Bár köztünk, szervezők között is megoszlottak a vélemények a helyszínt illetően, végül meg tudtunk egyezni. A legnagyobb kérdés az volt, hogy a sátorozást hogyan oldjuk majd meg. Végülis mindent kitaláltunk, és bejöttek a számításaink. A sátorozók elfértek, és nem panaszkodtak. A helyszín akusztikája megfelelt a rendezvénynek és infrastrukturális szempontból is jó döntésnek bizonyult az idei választás. Mint azt már megszoktuk, idén is megáldottak minket az égiek esővel a második napon. Ki kellett találnunk azt, hogyan is legyen tovább. Az egész fesztivált sikerült átköltöztetnük a művelődési házba. Háromórás csúszással ugyan, de a koncertek folytatódtak. A közönség is költözött velünk, és az új helyszínre még több, mint száz ember eljött.
Milyen volt az érdeklődés a fesztivál iránt?
– Idén újra meg tudtuk szólítani azokat az embereket, akik már évek óta ellátogatnak hozzánk. Ők egy stabil csoport, akikhez idén új arcok is csatlakoztak. Több bérlet kelt el, mint napi jegy. Pontos számot nem tudok mondani, de körülbelül 450 látogatónk volt a két nap alatt.
Mely korcsoport érdeklődött leginkább a rendezvény iránt?
– Leginkább a 15-20 körüli korosztály képviseltette magát az idei fesztiválon, de a 30-as, 40-es korosztályból is megmutatták jónéhányan, hogy tudnak bulizni.
A fellépő együttesek közül melyik volt a legnépszerűbb, illetve melyik mutatkozott be különlegességgel?
– Erre a kérdésre elég nehéz válaszolni, mivel sok jó zenekar fordult meg két nap alatt a fesztivál színpadán. A legnagyobb bulit azonban az Intim Torna Illegál zenéje hozta. Az emberek „önkívületi“ állapotba kerültek. Mindenképp meg kell említenem a két dunaszerdahelyi csapat, a Moustache és a Gwerkova koncertjét. A Gwerkova olyan zenét játszik, amit tényleg csak egy réteg hallgat. Én úgy gondoltam, hogy ideje ezt a fajta zenét megmutatni az embereknek a fesztiválunkon. Sokan nem értették, hogy mi is történik, amikor három zenész felállt a színpadra és valami olyat csináltak, ami abszolúte nem megszokott. A pörgős, ugrálós, fejrázós zene helyett ülős, „elszállós“ előadást láthattak, hallhattak. A Moustache zenekar a második nap lépett színpadra több órás csúszás után. Az emberek fele addigra már elkopott, de a dunaszerdahelyi zenekar szintén valami olyat prudukált a színpadon, amilyre még Királyhelmecen nem volt példa. Minden tisztelet az övék, hogy vállalták a koncertetezést a több óra várakozás után. Véleményem szerint az egyik legjobb koncert az övék volt az idei fesztiválon.
Sikeresnek és nyereségesnek mondható e a fesztivál?
– Nem mondhatom, hogy nyereséges volt az idei fesztivál, mert volt egy aprócska mínusz, de tényleg aprócska. Viszont mindenképp sikeresnek mondanám, ugyanis egyre többen jönnek el hozzánk. Öt év kellett ahhoz, hogy bekerüljön a köztudatba az, hogy létezünk, de megérte. Sikeresnek mondható már csak azért is, mert igazi fesztiválhangulat uralkodott a két nap alatt.
Milyen tanulsággal szolgált a rendezők számára az idei rendezvény és milyen jövőbeni terveitek vannak?
– A fesztivál tanulsága az, hogy érdemes csinálni. Sokan nem értik, hogy miért csináljuk, ha nincs belőle semmi hasznunk. Erre csak annyit tudok mondani, hogy mi nem meggazdagodni szeretnénk ebből, csak minden évben összehozni egy olyan bulit, ahol az emberek jól érzik magukat, ismerkednek, táncolnak… Olyannyira tervezzük a jövőben is a fesztivált, hogy ma már megpróbáltuk összeállítani a hatodik Királyfeszt programját.

Felvidék Ma, Mgr. Tökölyi Angéla