Magyarországon a nemzeti összetartozás napját a mostani tanévtől kezdve minden évben június 4-én, a trianoni diktátum évfordulóján tartják. Ennek célja az anyaországban és a határon túl élő magyarság kapcsolatainak és összetartozásának erősítése. Továbbá lehetőség nyílik arra, hogy a magyarországi diákok eljussanak a határokon kívüli magyar területekre iskolai éveik idején legalább egyszer. Az Apáczai Közalapítvány a határon túli magyarlakta területekre az idei tanévben is szervezett osztálykirándulásokat.

A keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola. 11. A osztálya 1 130 700 forintot nyert az Apáczai Közalapítvány „HATÁRTALANUL”- Tanulmányutak a szomszédos országokba című pályázatán Az pályázaton nyert összegből 38 diák és 4 kísérő tanár 4 napos kiránduláson vehetett részt a Felvidéken szeptember 9-12-e között. A kirándulás során meglátogattak két felvidéki magyar tannyelvű középiskolát, fogadta őket Dunaszerdahely polgármestere, felkeresték Révkomárom és Pozsony nevezetességeit. A kirándulás nem csupán kulturális élményt nyújtott a diákok számára, hanem egyben betekintést nyerhettek a hasonló korú határainkon túl élő magyar diákok mindennapi életébe.

Bedő Stella, Felvidék Ma