Ezt kérdi – gondolom, tőlünk, felvidéki magyaroktól – Csáky Pál, az MKP egykori elnöke a magyar nyelvű napilap szombati számában. Meglepődtem, mikor a lap 11. oldalán rátaláltam erre az írásra. Az a lap ad teret Csáky Pálnak egy terjedelmes elemzés közzétételéhez, mely korábban csak negatív összefüggések keretében adott helyet személyének. Mindenképpen furcsa és szokatlan jelenség ez.

Nyilvánvaló összefüggést kell látnunk itt az utóbbi napok kemény Most-Hídat bíráló publicisztikái és Csáky Pál írása között. Észrevehető némi árnyalati elmozdulás attól a bigott balliberális doktriner meggyőződéstől, hogy nekik minden probléma megoldására kész receptjük van.
Valószínűsíthető, hogy a lapot mozgató háttérerők is elégedetlenek a Most tevékenységével. Persze ez az elégedetlenség még nem érte el azt az ingerküszöböt, hogy BB is célkeresztbe kerüljön. Erre még nyilván egy keveset várni kell, de hogy ez be fog következni, arra mérget lehet venni. Még egyszer nem fog előfordulni, hogy a párt kapja az ütéseket, és BB aratja le a babérokat – mint annak előtte, mikor az MKP elnöke volt.
Most azonban ne ezzel foglalkozzunk – majd annak is eljön az ideje -, hanem Csáky Pál bukott pártelnök mélyenszántó gondolataival. Azt kérdi tőlünk, amit a címben olvashatunk. Kérdésére én is kérdéssel válaszolok: Te kérded ezt tőlünk, ki megtagadtad minden álmunk? Bizonyára mostanság sok ideje van Csáky Pálnak arra, hogy elgondolkodjon, és azzal töltse szabad idejét, hogyan is került ebbe a méltatlan, mellőzött helyzetbe, vagy talán visszatérését fontolgatja? Megfigyelhető – nemcsak Csáky Pálnál -, hogy minden bukott politikus egy csapásra tisztán kezd látni, amint a hatalom személyiséget deformáló bűvköréből kikerül. Ha nem Csáky Pál írta volna ezt az elemzést, minden szavával egyet tudnék érteni. Az ő szájából-tollából azonban ezek a gondolatok nem hitelesek. Miért? Egy szóval sem említi saját személyes felelősségét mindazért, ami velünk az elmúlt 20 évben történt. 1994. január 8-án a komáromi nagygyűlésen elmondott beszédében hangzott el az a mondata, mely akkor mélyen bevésődött emlékezetembe: ,,…. senkinek, csak Önöknek, választóinknak tartozunk elszámolással”. Mai napig sem ő, sem senki más nem számolt be arról nekünk, választóknak, hogyan és miért lettek elszabotálva a nagygyűlés határozatai.
Amíg ezt valaki a döntnökök közül meg nem teszi, nem lehetséges semmiféle pozitív elmozdulás, előrelépés kisebbségi létünk minőségjavítása területén. Mai bajaink mindegyike ide vezethető vissza. Közösségünk belső összetartó erői a közel fél évszázados bolsevista megfélemlítés hatására amúgy is roncsolt állapotban voltak. Nem volt egészséges nemzeti értékrendje és öntudata. Komárom elindíthatott volna egy regenerációs folyamatot. Igen, de ehhez nem szimpla megélhetési politikusokra, konjunktúralovagokra lett volna szükség, hanem Esterházy Jánoshoz mérhető államférfiakra. Voltak ilyenek? Akadtak néhányan, de a lapokat nem ők osztották. Felelősségük azonban nem kerülhető meg.
Csáky Pál felteszi a kérdést: kik és milyenek vagyunk? Kétféle gondolkodásmódról beszél.
Saját énjét nem sorolja be – vajon miért? -, de én megpróbálom helyette is megtenni. A szimpla kinyilatkoztatások területén nemzeti értékeinken keresztül láttatja önmagát, a realitások és a mindennapi tettek mezején azonban ennek ellenkezőjét tapasztaltuk. Ahogy ő fogalmaz: ,,a másik felfogás a szlovák nézetek szűrűjén keresztül nézi önmagunkat”, de nemcsak nézte, hanem alakította is. Számtalan példát lehetne ennek alátámasztására felsorolni – csak egy a sok közül: az a már-már démoni félelem az autonómia szó kiejtésétől, a folyamatos elhatárolódás! Nem a szlovákok, hanem többek között Csáky Pálék kapálták ki nyelvhasználatunkból ezt a kifejezést, tabutémává silányítva a demokrácia egyik legtökéletesebb megjelenési formáját. Amikor azt kellett hallanunk, hogy nem aktuális, akkor ennél mélyebbre közösségét képviselni óhajtó magyar politikus nem süllyedhet, és akkor még nem beszéltünk a BB-Hunčík kft. mérhetetlen kártevéséről. Az ő személyes politikai csődje, hogy ennek ellenére sem lett Szlovákiában PC { Píszí}.Két úrnak akart szolgálni. Nem tudom, hogy Csáky Pál felismerte-e, hova jutott?
Egyet tudok érteni azonban azzal a kijelentésével, hogy lehetséges egy olyan értelmes egyensúly kialakítása anyagiak és szellemiek között, mely garantálhatja egy-egy nép vagy népcsoport fennmaradását, fejlődését. Ehhez azonban nem a népszerűségen keresztül vezet az út. A népszerűség útja talmi csillogás, ugyan széles, de a pusztulásba vezet. Keresni kell a dicsőség útját, mely keskeny ugyan és a szűk kapuhoz vezet, kevesen vannak, akik rátalálnak, de akiknek ez sikerül, győzelmi koszorú a jutalmuk. Ezért érdemes élni és dolgozni. Szememben ők az államférfiak!

Borbély József, Felvidék Ma 

Megj. Csáky Pál írása megtekinthető itt (Csáky Pál – blogja)