Száz éve halt meg az „utolsó magyar bölcs”, ahogy Herczeg Ferenc nevezte Mikszáth Kálmánt, a nagy anekdotázót, aki serdülőkorát Rimaszombatban töltötte. Abban a városban, amely méltóképpen emlékezett rá, előbb a Gömörország c. lap nyári számában, majd a Pro Scholis P. T. és a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya jóvoltából tanári konferencián.
A két szervezet tavaly már próbálkozott a műfaj bevezetésével, de akkor Győry Dezső esetében se értő előadókkal, se értő pedagógusokkal és diákokkal nem találkozott. Úgy látszik, Mikszáth kelendőbb és talán könnyebb téma, tény ugyanis, hogy remek előadók és figyelemreméltó érdeklődés kísérte a rendezvényt. Két remek előadást, egy felejthetetlen iskoladrámát és két nem túl sikeres beszámolót hallgathattam végig, árulta el a zsúfolt teremből kifelé jövet Szerencsés János kassai főkonzul, aki diplomatához méltó módon nem árulta el, hogy konkrétan melyik előadásokra gondolt. Így ez marad a laikus újságíróra, aki nevek említése nélkül is maradéktalanul egyetértett a véleményével.
B. Kovács István
S akkor vegyük előre a remek előadásokat, s kezdjük mindjárt az elsővel. „Úgy tudom, hogy a Mikszáth elbeszéléseiben sok rimaszombati vonatkozású élc és humor lappang; jó volna, ha egyszer valaki utánanézne, s szolgálatot teljesítene vele a stilisztikának, addig, amíg nem késő” – idézte Farkasfalvi Imrét B. Kovács István, aki lendületes, a jó értelemben vett lokálpatrióta szempontjából helyezte el Mikszáth életművét Rimaszombatban, s mint hangsúlyozta, Mikszáth diákkori élménytöredékeivel sokszor találkozhatunk ugyan szegedi és debreceni környezetben, a történet szereplői viszont tősgyökeres batyiak. Mikszáth ezekben az írásaiban nagy szeretettel emlékezik szállásadó gazdáira, s olyan egykori rimaszombati helyszíneken kalandozhatunk, amelyek ma már csak Mikszáth műveiben találhatók fel. „Ha valami nagy kataklizma Rimaszombat városát az ő régi gimnáziumával, Baksay Istvánnal, füzeseivel és minden bennlakójával eltüntetné is a föld színéről: az az egy körülmény, hogy Mikszáth itt volt kisdiák, itt járt Baksay István uram keze alá a régi oskolában, és itt pajkoskodott a Rima menti füzesekben, fenntartja Rimaszombat emlékét el nem avuló, újra-újra új életre kelő, örökké olvasott lapokon, a magyar irodalomtörténet lapjain” – olvashatjuk az egykori városi sajtóban Győry Lajos vagy Wallentínyi Dezső tollából, s a megállapítások ma is teljes egészében érvényesek. Mikszáth később még egyszer járt a városban, amikor 1893-ban felolvasóestet tartott a Három Rózsa dísztermében.
S. Forgon Szilvia, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának munkatársa a felföldi identitásokat kereste meg Mikszáth műveiben, s őt követték a református gimnázium diákjai, akik a „Bede Anna tartozása” című Mikszáth-örökzöld dramatizált változatával csaltak könnyeket a hallgatóság szemébe. A gimnazistákat követte a konferencia másik izgalmas előadása és előadója, Praznovszky Mihály irodalomtörténész, aki a modern technika vívmányait elfogadó és mind műveiben, mind a magánéletében felhasználó írót mutatta be igen oldottan, rengeteg mikszáthi humort is csöpögtetve előadásába. Mikszáth a hiedelmekkel ellentétben nem volt egy palóc népfi csibukkal a szájában, mindössze csak szerepet alakított. „Kit a civilizáció nyel el, kit a koporsó” – foglalta össze bölcsen a modernizációról vallott nézeteit, aki sok mindent megjósolt, ami pár év, évtized múlva bekövetkezett. Mintha a celebek térhódítását is előre látta volna.
Praznovszky Mihály
Nem sikerült túl kedélyesre Széplaki György előadása (pedig tőle tudtuk meg, hogy a kedély szó igen gyakran fordul elő az író műveiben), aki Mikszáth bölcs humoráról értekezett mindenféle humorérzék nélkül. Az előadás igazi pozitívumaként viszont megtudhattuk tőle, hogy a közszolgálati magyar televízió ismét tévéfilmet forgat, méghozzá Mikszáth két tárcanovellájából. „Ha valami jót akarok olvasni, akkor Mikszáthoz menekülök” – idézte Liptay Katalin rádiós riportert Széplaki, s zárásként az összes pedagógusnak kiosztotta „Levelek az irodalom tanításáról” c. könyvét. Balogh Gábor, Hrubík Béla országos Csemadok-elnök állandó közép-szlovákiai helyettese a Mikszáth-hagyományok ápolásáról beszélt, különös tekintettel Szklabonyára, Mikszáth szülőfalujára.
Széplaki György
E sorok szerzője hiányolta ugyan Mikszáth szlovák fogadtatásának ecsetelését, s arra is kíváncsi lett volna, hogy Rimaszombatban pl. mennyire ismerik és tanítják a szlovákok azt a magyar írót, akinek nagyon sok története játszódik szlovák környezetben, de ez a téma az ígéretek ellenére most nem került terítékre.
Mindezek ellenére remek délelőttöt tudhattunk magunk mögött, s ha az egymást váltó diákok közül páran leemelnek egy Mikszáth-kötetet vagy beteszik a DVD lejátszóba a Fekete várost Venczel Verával, Nagy Gáborral, Bessenyei Ferenccel vagy Pécsi Sándorral, már megérte.
Juhász Dósa János, Fotó: gecse, Felvidék Ma
Az előadás közönsége
