Elégedetlen a szlovák lakosság fele a négy éve Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig ügyének kivizsgálásával – derült ki abból a novemberi felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Pozsonyban. Az IVO társadalomkutató intézet országos felméréséből kitűnt, hogy a megkérdezettek fele kritikusan viszonyul a vizsgálatok eddigi folyamatához. A másik oldalon az ügy kivizsgálásával a megkérdezettek 21 százaléka elégedett, 29 százalékuk pedig azt állította, nem érdekli őket az ügy.
“A vizsgálatok eddigi menetét leginkább a magasabb iskolai végzettségűek és a magyar nemzetiségűek bírálják” – jelentette ki Zora Bútorová, az IVO elemzője. Megjegyezte: a felmérésből kiderült, hogy a helyzetet legnagyobb mértékben a Híd polgári párt hívei bírálják, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), valamint a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szlovák pártok körében szintén erősen többségi a kritikus hangnem, míg a többi szlovák pártban az elégedetlenség csak mérsékelt.  
Malina Hedviget négy éve, 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, az azóta családot alapított nő szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Két támadóját nem találták meg, és a rendőrség hamis tanúzás miatt indított eljárást Hedvig ellen.
Daniel Lipsic új belügyminiszter azt ígérte, hogy felülvizsgálják az ügy kivizsgálását. Az ellenőrzés azonban csak adminisztratív hiányosságokat állapított meg a Malina Hedvig-aktákban. Ezek nem járnak semmilyen következménnyel, sem személyes felelősségre vonás, sem a támadás ügyében lezárt vizsgálat újraindítása nem várható.
A továbbiakban a szlovák főügyészségen múlik, mit kezd a hamis tanúzás ügyében indított, és már három éve tartó vizsgálattal.

mti, Felvidék Ma