Csallóközcsütörtökben ismét felszentelték az ország legnagyobb adventi koszorúját. Idén már negyedik alkalommal készítették el és díszítették fel a község központjában azt a 15 méter átmérőjű adventi koszorút, amely a keresztény egyházi év kezdetét és a karácsony közeledtét jelzi.

Az ország bejegyzetten legnagyobb adventi koszorújának elkészítését a Szent Jakab Polgári Társulás és a községi hivatal együtt végzi. A koszorú alapja élő cserje, mely egész évben a főteret díszíti. Hatalmas gyertyáival egyedi látvány településeinken.
A koszorút ma szentelték fel, s az első gyertyát is meggyújtották rajta. Mint Őry Péter, a falu polgármestere elmondta: a közös koszorú mellett ki-ki elkészíti a maga adventi koszorúját is, és ezzel kezdetét veszi az ünnepi készülődés a településen. Közösségi rendezvényként lesz adventi hangverseny, december 11-én pedig rendhagyó bolhapiac is. A rendezvények bevételét a falu műemlék templomának felújítására fordítják.

 

Felvidék Ma