Mérföldkőnek számító csúcstalálkozót tart Lisszabonban a NATO. A szövetség tagjai az afganisztáni háború lezárását vitatják meg, és sor kerülhet valamiféle kiegyezésre Oroszországgal is. Hamid Karzai afgán és Dmitrij Medvegyev orosz elnök személyesen vesz részt a találkozón. A szlovák küldöttséget Ivan Gašparovič államfő vezeti, tagja Mikuláš Dzurinda külügyminiszter és Ľubomír Galko védelmi miniszter, illetve a hadsereg vezetői.

A 28 NATO-tagállam fontos tervekről, például új stratégiai koncepcióról tárgyal majd, ilyet utoljára az 1999-es bővítést megelőzően fogadott el. Megvitatják a közös védelem feltételeit is, figyelembe véve, hogy a  NATO mozgásterét szűkíti, a tagállamok egy részét sújtó költségvetési és pénzügyi válság. Nagyobb érdeklődésre tarthat számot azonban az afganisztáni hadműveletek jövője. A szövetség több tagja 2014-ig át akarja adni Afganisztán ellenőrzését a kabuli kormánynak, bár az amerikai katonai vezetés szerint az időpont nincs kőbe vésve. David Cameron brit miniszterelnök is ígéretet tett arra, hogy a britek 2015-re kivonulnak az országból. Hamid Karzai afgán elnök, aki a tervek szerint szombaton szólal fel, korábban már jelezte: 2014-ben az afgán kormánynak kell átvennie az irányítást.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök is jelen lesz Lisszabonban, hogy Oroszország és a NATO viszonyát tisztázzák. A szövetségben Grúzia és Ukrajna NATO-tagsága lekerült a napirendről, sőt Brüsszel együttműködést ajánl Moszkvának a rakétavédelemben, így új alapokra kerülhet a kapcsolat. A közeledés további oka, hogy a NATO-nak szüksége van az orosz segítségre az afgán akcióhoz. A pakisztáni utánpótlási útvonalak nem biztonságosak, az oroszok viszont hajlanak arra, hogy a NATO növelje a területükön keresztül történő szállítást csapatainak. Barack Obama amerikai elnök azzal akarja javítani a közeledést, hogy ragaszkodik az oroszokkal kötött, nukleáris fegyverzetekről szóló szerződés szenátusi jóváhagyásához. “Ennél nincs nagyobb nemzetbiztonsági prioritás” – üzente az elnök a januárban összeülő új Kongresszusnak.
A lisszaboni csúcsnak jóvá kellene hagynia az új Stratégiai Koncepciót, amelynek kidolgozása tavaly áprilisban kezdődött, s lényegében politikai és katonai téren világos közép- és hosszabb távú iránymutatást ad a Szövetség jövőbeni tevékenységére nézve.

 

Felvidék Ma