Sidó Zoltán nyugalmazott tanár, a Csemadok volt országos elnöke festményeiből nyílt kiállítás „A szülőföld és tájai”címmel a Csemadok pozsonyi épületében.

A kiállítás kurátora és a művész méltatója Kopócs Tibor festőművész volt. A vendégeket köszöntötte Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke is. Közreműködtek a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének tagjai és a pozsonyi Miloš Ruppeldt zeneiskola tanulói.

Sidó Zoltán 1939-ben született Komáromban. 1963-ban a nyitrai Pedagógiai Főiskolán magyar-szlovák-rajz szakon végzett, majd 1982-ben a pozsonyi Komenský Egyetemen szerzett diplomát nyelvtudományi szakon. Pedagógusként, közéleti emberként és politikusként tevékenykedett, 1981-ben a Csemadok országos elnöke lett, 1989 után a főtitkári tisztséget töltötte be. Az érsekújváriak bizonyára szívesen emlékeznek vissza arra a tevékeny és alkotó időszakra, amikor 1965-től az érsekújvári alapszervezet vezetőségének tagja volt, majd 12 hosszú éven át – 1969-től 1981-ig – elnöke.
Sidó Zoltán, a festőművész már korábban is állított ki képeiből, például 1979-ben Zebegényben, 2000-ben Érsekújvárban és 2004-ben Komáromban. Ezek mind csoportos kiállítások voltak, míg elkövetkezett az a pillanat, amikor idén Komáromban megtarthatta első egyéni, önálló kiállítását. Erre a képek tulajdonosainak hozzájárulásából kerülhetett sor, akik e célra kölcsönadták a művész tulajdonukban lévő festményeit. A most megnyitott pozsonyi kiállítás a tárlatsorozat újabb állomása volt.
Hrubík Béla megnyitóbeszédét követően a Csemadok érsekújvári alapszervezetének tagjai és a pozsonyi Miloš Ruppeldt zeneiskola tanulói adtak műsort. Berényi Margit elnök Juhász Ferenc „A mindenség szerelme” című versét adta elő, Danczi Mónika pedig Sík Sándor és Reményik Sándor megzenésített verseivel mutatkozott be.
A kiállítás szakmai megnyitóját – Sidó Zoltán egészségi állapota miatt – Kopócs Tibor festőművész tartotta. Beszédében szólt a művész szakmai, politikai és kulturális tevékenységéről, majd méltatta festői pályafutását. Hangsúlyozta: a művész mozgalmas élete tele volt álmokkal, ideálokkal, tenni akarással. „… gyanítom, sőt, meg vagyok győződve, hogy szívében-lelkében ott lakozott a múzsa, aki talán már egy kicsit türelmetlenkedett is, hogy Zoltán nem figyel rá kellően. Zoltán barátunk azonban türelmes volt, kivárta a csókját. S attól a pillanattól kezdve kezében meg sem állt az ecset. Festett, festett megszállottan. A tájat, amely lenyűgözte, a várost, amelyben otthon volt, az embereket, akiket szeretett, s íme, itt vannak lelke féltett kincsei, múzsájának csókjai, a festményei, amelyeket most mindnyájunk örömére láthatunk“ – mondta Kopócs Tibor.
Az egyéni kiállítás következő állomásai Dunaszerdahely és Érsekújvár lesznek. „A hazai érdelődők a Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok idején ismerhetik meg Sidó Zoltán festői alkotásaival” – tájékoztatott Berényi Margit, a Csemadok érsekújvári alapszervezetének elnöke.
A rendezvény szervezői a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok Országos Tanácsa és a Csemadok Művelődési Intézete voltak.

A tárlatnyitóról készült fényképek megtekinthetőek a Képgalériánkban vagy a fényképre kattintva.

Felvidék Ma, Práznovszky Miklós