A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke mai pozsonyi sajtótájékoztatóján ismét bírálta Orbán Viktor miniszterelnöknek, illetve a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatos intézkedéseit és terveit. “Slota mai kijelentéseit nem fogjuk kommentálni” – jelentette ki Luboš Schwarzbacher, a külügyi tárca szóvivője.

 

Slota ugyanakkor élesen támadta a szlovák kormányt is, hogy semmit sem tesz a “magyar veszély” elhárításáért. Szerint a szlovák kormány “túl békülékeny” és “meghátráló” a magyar politikával szemben, holott “teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarország valamit tervez”.
A szlovák nacionalisták vezére már tegnap is úgy vélekedett, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti összejövetelén elhangzott szavak “a magyarok mozgósításáról, a világ összes magyarjának lajstromba vételéről és az egységes magyar nemzetről” bizonyítják: igaza volt a Szlovák Nemzeti Pártnak, amikor arra figyelmeztetett, hogy Magyarország nem akarja tiszteletben tartani a trianoni békeszerződést, és saját politikai elképzelései, valamint érdekei szerint át akarja rendezni Európát.

“Puhábbak vagyunk a puháknál. Minél több engedményt teszünk, annál rosszabbul végezzük” – figyelmeztetett Slota, aki kihangsúlyozva: a pozsonyi kormánnyal ellentétben “az SNS nem kívánja lebecsülni ezt a problémát”. Míg a szlovák végrehajtó hatalom hallgat, Szlovénia és Románia bírálja a magyar politikát – tette hozzá.

mti, Felvidék Ma

{iarelatednews articleid=”1052,989,869,386″}