Egy modern karácsonyi lapon a következő részletek láthatók: középen Mária, József és a jászolban fekvő kisded Jézus. Az egyik oldalon csomagokkal rohanó emberek, a mások oldalon mulatozó félrészeg társaság. Alatta karácsonyi utazást hirdető reklám. Felül pedig egy karácsonyi jászol előtt térdelő család.


Mit jelent számomra a karácsony? Csak lótást-futást? Csak evést-ivást? Csak három nap munkaszünetet? Vagy pedig igazi lelki fölemelkedést, lelki töltekezést?
Képzeljük el, mi lenne, ha egy napon azt jelentenék a hírközlő eszközök, hogy egy távoli égitestről emberek érkeztek a Földre. Békés szándékkal jöttek, hogy magasabb szellemi műveltséget, és még inkább szép erkölcsi tanítást hozzanak a Földre. Nem kell már félnünk a háborútól, éhségtől, nem kell tartanunk semmiféle betegségtől, mert nekik már kipróbált receptjük van mindezekre. Milyen öröm lenne ez a Föld lakóinak. Hogyan tanulmányoznák e sok tudást és tanítást, hogy hasznosítani tudják az emberiség javára.
Pedig 2000 évvel ezelőtt már leszállt valaki, nem egy idegen égitestről, hanem egy egészen idegen világból, a Földre. Hozott magával új tanítást is, melyet ha megtartanának az emberek, már kétezer év óta békesség uralkodna a Földön. Két programpontját már leszálltakor énekelték az angyalok:
„Dicsőség a magasságban Istennek és
Békesség  a földön a jóakaratú embereknek.”
Az első tehát, megadni a dicsőséget az Istennek. Ez egyben feltétele is a második pont megvalósításának.
De hol van ma az Isten dicsősége? Mit vagy kit dicsérünk ma? Dicsérjük a tudomány vívmányait, a nagy feltalálókat, a világűr-utazásokat, de elfeledkezünk arról, hogy a világűr és a Föld minden csodája az Isten teremtménye.
Dicsérjük a kiváló művészeket, írókat, festőket, szobrászokat, de elfelejtjük, hogy alkotásaik „csak” Isten műveit tükrözik.
Dicsérjük a nagyszerű kirándulóhelyeket, a természeti szépségeket, de elfelejtjük, hogy mindez Isten kezének alkotása.
Rohanunk, dolgozunk, törjük magunkat, de elfelejtjük, hogy „Isten kezében élünk, mozgunk és vagyunk”, elfelejtjük, hogy Isten nélkül semmit sem tehetünk.
Ha teljesítjük az elsőt, a dicsőséget az Istennek, akkor joggal várhatjuk a második teljesülését, a békességet az embernek.
De hol van a béke?
Nincs béke a nemzetek között. Mert az, hogy a nemzetek farkasszemet néznek egymással, az nem békesség. Az, hogy állandóan békés szándékaikról beszélnek, de a gyűlöletet szítják, az nem békesség, hanem a béke kicsúfolása. Az, hogy az emberek lelkiismerete eltűri, hogy egyes nemzetek évek óta pusztítják egymást, elűzik embertársaikat otthonukból csak azért, mert más a nemzetiségük, vallásuk, vagy párthozzáállásuk, az nem békesség, nem az angyalok énekének megvalósítása.
De nincs békesség az egyes emberek között sem. Mert az, hogy az édestestvérek lelkiismeret-furdalás nélkül minduntalan ártanak egymásnak, nem békesség. Az, hogy szomszédok, barátok folyton egymást szidják, nem a karácsonyi béke szellemének gyakorlása. Az, hogy a gyermek nem beszél apjával, anyjával, nem békesség még akkor sem, ha azt mondják, hogy „mi különben nem haragszunk, csak nem beszélünk”.
Bárcsak minél hamarabb felismerné az emberiség, hogy kölcsönös szeretet nélkül nincs igazi haladás. Csak a karácsonyi kis Jézus szelleme tud minket felemelni lelkileg is, hogy meglegyen köztünk a békesség.
Ezért ma, az atomkorban, az űrhajózás korában sem mulaszthatjuk el, hogy forró imában forduljunk a betlehemi kis Jézushoz: „Jöjj, kicsi Jézus, szállj lelkünkbe, melegítsd fel a Te szereteteddel és jóságoddal.
De ne csak imádkozzunk, hanem cselekedjünk is. Ne várjunk másra, hanem saját családunkban igyekezzünk, iparkodjunk megvalósítani, bevezetni a karácsonyi békesség és szeretet szellemét. Árasszuk ki jóságunkat a család minden tagjára. Először is a gyerekekre, hiszen talán a gyerekeknek jelent legtöbbet a Karácsony. De ifjúságunk is érezze meg, hogy a Karácsony a szeretet és a kölcsönös megértés ünnepe. Közben a kis és nagy gyermekek se feledkezzenek meg arról, hogy a felnőtteknek, az apukának, anyukának is jól esik minden figyelmesség, jóság, szeretet.
Bármennyire is a gyermek a középpont karácsonykor, el ne feledkezzünk az öregekről sem, akik talán gyöngeségeikkel már második gyermekkorukba jutottak. A kis Jézus az öregeknek és a betegeknek is nyugalmat és megbecsülést kíván. Mintha hallanánk szavát: „Engedjétek hozzám jönni az öregeket is, mert nagyon rászorulnak segítségemre,
–         mert elfáradt már a lábuk, hiszen mennyit rótták az élet útjait,
–         mert remeg a kezük, hiszen mennyit dolgoztak vele,
–         homályos a szemük, hiszen mennyit erőltették,
–         elfáradt a szívük, hiszen mennyit csalódtak, hány tőr járta át hosszú életük folyamán.
Ha ilyen szellemben ünnepeljük a Karácsonyt, akkor megvalósítjuk az ünnep két programját: dicsőséget az Istennek és békességet az embernek.

 Nagy Tibor udvardi plébános