A Magyar Koalíció Pártja megrökönyödéssel értesült arról, hogy a Besztercebányai Járásbíróság után a Besztercebányai Kerületi Bíróság is megszüntette a Marián Kotleba ellen folyó eljárást, akinek a 2009-es megyei választási szórólapja a „Nem csak a cigány paraziták igazságtalan előnyeit szüntetem meg” mondatot is tartalmazta – áll a portálunknak eljuttatott nyilatkozatban.

Kotleba ellen rasszizmus, nemzeti és etnikai csoport elleni uszítás címén indult eljárás, feljelentés alapján. A rendőrség a vizsgálat lezárultával vádemelési javaslatot tett, az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta, hogy rasszista indíttatású lett volna Kotleba röplapj, az eljárást megszüntette. Az ügyész fellebbezést nyújtott be, ezt utasította el jogerősen a kerületi bíróság. Berényi József, az MKP elnöke a döntés kapcsán megfogalmazta: “az MKP véleménye szerint a szólásszabadságot olyan esetekre, amelyeket a Büntetőtörvénykönyv nemzet- és fajgyalázásként vagy gyűlöletkeltésként bűncselekménynek minősít (423-as §), nem lehet kiterjeszteni.  Különösen veszélyes a bírósági döntés azért, mert politikusi megnyilvánulást és politikai kampányban elmondott véleményt szentesített, aminek társadalmi lecsapódása akár az erősödő rasszizmus is lehet.”
Mint ismeretes, Marián Kotleba alapította a Szlovák Testvériség félkatonai szervezetet, amely később párttá akart alakulni, ezért betiltották. Civil szervezetként ma is él és működik. Kotleba több kísérlet után a “Mi Szlovákiánk” Néppárttal sikerrrel járt, jelenleg ezt vezeti, több romaellenes megmozdulást szervezett az elmúlt években, s a különböző szintű választásokon is részt vesz.
Kotleba ellen többször indult per rasszista uszítás miatt, eddig azonban a bíróság mindig felmentette, megalapozatlannak találva a vádat.

Felvidék Ma