Bár hosszú és éles vita folyt a parlament plénumában délután az államfő által megvétózott, a bíróságokról szóló törvényről, a plénum kora este újra elfogadta a jogszabályt, amely úgymond mentesíti majd a politikától és politikai befolyástól az igazságszolgáltatást. A vitában a koalíciós oldal és az igazságügyi miniszter a decemberben elfogadott szabályozást védte, mely a jövőben nyilvánossá tenné a bírósági önkormányzati és hierarchikus szervek működését az ítélektől kezdve a belső fegyelmi döntésekig. Ugyancsak ismételten elfogadta a plénum, hogy a bírói állásokat pályázat útján töltsék be, s az új szabályozás kizárja a tisztségek halmozását is.
Újra megszavazta a közoktatási törvényt is a plénum, így az eredeti határidőben hatályba léphet, hogy a szlovákiai iskolákban az elemi 3. osztályától kötelező az angol nyelv oktatása.
Az újratárgyalásra visszautalt államnyelvtörvény vitája is terjedelmesre nyúlt. Az ellenzéki képviselők lényegében újrakezdték a korábbi második olvasatot, s törvénymódosítás egészét bírálták. Rafael Rafaj (SNS) kifogásolta, hogy a törvény nincs összhangban a második Dzurinda-kormány hosszútávú, az államnyelv fejlesztéséről szóló koncepciójával, amikor törölte az eredet jogszabályból, hogy ezért a kulturális minisztérium felelős. Marek Maďarič (Smer-SD) kiemelte: támogatni kellene sz államfő azon javaslatát, hogy a büntetés kirovása kötelező legyen, ne lehetőség, különben nem lehet majd biztosítani a szlovák nyelv használatának terjedését, sem azt, hogy aki szlovák nyelven szeretne információhoz jutni, ahhoz hozzá is jusson. Maďarič utalt arra is, hogy a kormány barátkozik a magyarokkal, elébe megy ezzel a szlovákiai magyarok nagymagyar vágyainak, s az egész oda vezet majd, hogy egyre kevesebb magyar fog szlovákul tájékozódni, s egyre inkább Magyarországhoz fog kötődni. Kifogásolta azt is, hogy Iveta Radičová kormányfő nem kérte ki Szlovákiának, amikor Orbán Viktor magyar kormányfő látogatásakor azt mondta: az államnyelvtörvényről majd a jóváhagyását követően mond véleményt. “Ez szlovák törvény, amihez a magyar kormányfőnek semmi köze” – jelentette ki. Ebben tárgyi megjegyzésekben több párttársa is támogatta. Juraj Blanár azt mondta: a Maďarič-féle törvényt nem kellett volna megváltoztatni. Braňo Ondruš pedig a büntetéseket védte, amelyeket szükségesnek tart a szlovák nyelv védelme érdekében. Egyedül Pfundtner Edit (Most-Híd) akarta megvédeni a büntetést, mint lehetőséget. Válaszul erre Maďarič elmondta: eredetileg is olyan volt az eljárás, hogy először figyelmeztették a törvény megsértőjét, s ha nem reagált pozitívan, közigazgatási eljárást indítottak. Ha abban sem következett be a jóvátétel, utána jött a büntetés. Maďarič úgy emlékszik, egyedül az MKP csak magyar nyelvű óriásplakátjaiért akartak büntetést kiróni, de a kormányváltás miatt erre már nem került sor. (A volt miniszter rosszul emlékezett: a kálazi amatőr színjátszókra róttak ki minisztersége alatt pénzbüntetést, mert szórólapjuk csak részben volt kétnyelvű. A szerk. megj.)
A nyelvtörvény vitája ezzel le is zárult. Az újbóli szavazásra holnap dél tájban kerülhet sor, amennyiben a 12. ülésbe reggel 9-től beékelődő soron kívüli 13. nem húzódik el túlságosan.
A parlament újratárgyalta az egészségbiztosításról és egészségügyi szolgáltatásokról szóló jogszabályt is, melyben az államfő több kifogással élt. Elsősorban a gyógyszertárak által nyújtható kedvezmények és hűségbónuszok feltételeinek tisztázatlansága miatt adta vissza a törvényt a köztársasági elnök, mert nem világos a megfogalmazásából, hogy a gyógyszerész vagy az orvos milyen mértékben vehet részt az ilyen üzleti tevékenység szervezésében, részt vehet-e egyáltalán. Ahogy a vitában felszólaló Richard Raši (Smer) rámutatott: az utóbbi esettel kapcsolatosan az európai bíróság precedens értékű döntést is hozott, amely szakmai etikába ütközőnek tartotta ezt az eljárást. Raši az államfő ezen javaslatának elfogadását szorgalmazta. A kereszténydemokrata Mária Sabolová egyetértéséről biztosította Richard Rašit, s ő is ennek a törvénycikkelynek az elvetését támogatta. Az bónuszt egyedül Viliam Novotný (SDKÚ-DS) védte, aki annak idején a részletes vitában, a parlament plénumában maga terjesztette elő. Mária Sabolová azt mondta, jobb lenne ezt a kérdést a készülő gyógysztörvényben rendezni.
E törvény sorsáról is holnap születhet döntés.

Felvidék Ma