Miközben figyelem a híreket az állampolgársági törvény és a kisebbségi nyelvtörvény további sorsáról, miközben hallgatom az érsekújvári Népszámlálás és asszimiláció konferencia előadásait, azon gondolkodom, hogy mindez hogyan kapcsolódik egymáshoz, van-e ok – okozati összefüggés a napi (nemzetiségi) politika és a nemzetiségváltás között.
Gyurgyík László szerint az asszimiláció és a nemzetiségváltás nem szinoním fogalmak, mert az asszimiláció egy többgenerációs folyamat, más tényezők befolyásolják, mint a nemzetiségváltást. Ez utóbbi egy sokkal gyorsabb folyamat, és akár két népszámlálás között megvalósulhat egyéni elhatározás következtében. Ha felelősségről beszélhetünk ezek kapcsán, akkor a saját értelmezésem szerint az asszimilációért a szülők, nagyszülők, a nemzetiségvállálás szempontjából hosszú ideig hatást kifejtő kedvezőtlen életkörnyezet és a lassú beletörődömség, a többséghez való igazodás kényszere a felelős. A hirtelen nemzetiségváltást (ebben a tekintetben 10 év hirtelenséget jelent) kiváltó ok pedig lehet az aktuális nemzetiségellenes hatalmi politika, az ebből eredő elkeseredettség-érzet, esetleg kiábrándultság saját nemzetemből – nemzetrészemből, mindezek következményeként a kisebbségi létemből való kitörési vágy, egyéni érvényesülési óhaj, illetve új lakó- vagy munkakörnyezetemnek való való megfelelési vágy. Mindezekből tehát az is következhetne, hogy a lassú asszimilációval szemben szinte tehetetlenek vagyunk, az egy természetes folyamat, de a gyors nemzetiségváltással érdemes foglalkozni. És most a felvidéki magyarság szempontjából nagyvonalakban tekintsük át az elmúlt tíz év meghatározó eseményeit: Az MKP kormánytagságával kezdődő évtized elején lépett érvénybe a megyei önkormányzati rendszer, melynek vertikális elrendezése ellen hasztalan tiltakoztunk, a 2001-es népszámlálási adatok alapján (lásd mire lehet jó a népszámlálás) megcsinálták úgy, hogy minden megyében kisebbségben legyünk (azóta azt is el merték követni, hogy Nyitra megyében az önkormányzati választások ideje alatt az Érsekújvári járást két választókerületre osztották oly módon, hogy még véletlenül se kerüljön magyar az érsekújvári régióból a megyei képviselőtestületbe). Ki kellett volna lépni tiltakozásul a kormányból, ahogy azt Bugár ígérte, de aztán mégis meggondolta magát. 2004-ben léptünk be az Európai Unióba. A csatlakozástól azt vártuk, hogy nemzetiségi problémáinkat ezentúl európai szinten is kezelni tudjuk. Azóta viszont megtapasztaltuk (és ezt Chmel miniszterelnök-helyettes is hangsúlyozta a konferencián), hogy amíg gazdasági vonalon a hibás lépesekért az EU keményen szankcionálja a tagországokat, addig a nemzeti kisebbségi politika területén csupán ajánlásokat fogalmaz meg, melyek betartására aztán oda se figyel, az adott ország belügyének tekinti. Hunčík Péter mondta előadásában a konferencián, hogy az EU a tényeket nézi: vannak-e magyar iskoláink, magyar nemzetiségű rendőreink, magyar könyveink, színházaink, újságaink, képviselőink? Vannak… Akkor mit akartok? – hallani az uniós visszhangot. Szlovákiában minden rendben van, és a mindenkori államhatalom nagyon jól tudja, meddig mehet el a nyugati értékrend szerint a kisebbségi politika területén. Mert mindig lehet valamire hivatkozni, mert minden nyílt és bujtatott nemzetiségellenes, asszimiláló hatású törvényre lehet példát találni valamelyik uniós tagállam jogrendszerében. Aztán ott vannak a minket megalázó, máig is érvényes beneši dekrétumok, melynek eltörlését az MKP két kormányalakítás során igyekezett beemelni a kormányprogmba – mint tudjuk sikertelenül -, tavaly a Most-Híd viszont már nem is próbálkozott ezzel. Aztán jött a Fico-éra SNS-es kormányalbérlettel, melynek következményeként úgy érezhettük magunkat az országban, mint a SNS a kormányban, albérletben – de micsoda különbség! Vagyis Szlovákiában kormányok mentek, jöttek újak, helyzetünk, jogállásunk viszont változatlan maradt, esetleg a politikai hangulat változott némileg. Mikor válhat valóra az a sokat hangoztatott (az érsekújvári konferencián is) „chmeli álom“, hogy a szlovákságának a magyarságra úgy kellene tekintenie, mint Szlovákiát gazdagító magyar nemzetrészre, és nem ellenségként, jobb esetben felesleges nyűgként kezelni a nemzetiségeket.
Szintén Hunčík Péter mondta a konferencián, hogy hiányzik nemzetiségünk megszilárdításában az átfogó és egységes magyarországi nemzetpolitika, amely a határon túli magyarságra is kiterjeszkedik. A 2004-es magyarországi népszavazás erdménytelensége, a gyurcsányi politika felénk irányuló közömbösségének erős identitásromboló hatása volt. Napjainkban viszont már a média-ellenszél ellenére érezhetjük az Orbán-kormány nemzetpolitikájának bíztató jeleit, de teljesen egyértelmű, hogy egy gazdaságilag, erkölcsileg, politikailag erős Magyarország erősíti a határon túlon a magyar identitástudatot, és lassítíja az asszimilációs folyamatot. Tehát létünket, identitásunkat, létszámunkat napjainkban leginkább befolyásoló tényezők: a szlovákiai szlovák politika, a szlovákiai magyar politizálás, az anyaország helyzete és ereje, az irántunk való elkötelezettsége, és természetesen önmagunkban való hitünk, erőnk!
Száraz Dénes, Felvidék Ma
